Hírek

2007.08.20. 06:24

Két gyerekem van: a zene és a szöveg

Palya Bea énekelve érkezik. Énekel, miközben az étlapot böngészi, siet. Két koncertje is lesz, közben már a következők próbájára jár. Azt mondja, szereti ezt a pörgést, mert sokkal több energiát kap a koncertektől, mint amennyit elvesznek.

Mézes Gergely

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A mai társadalmakban is a zenéhez nyúlnak a leggyakrabban az emberek, ha öröm vagy bánat éri őket. Az én zeném is személyes népzene.
[/caption]– Fesztiválról fesztiválra jár, holnap is lesz két koncertje. Hogy lehet ezt bírni egy egész nyáron át?
– Imádok koncertezni, szabályos transzélményt jelentenek nekem a fellépések. Nem is tudom elmondani, mennyi energiát kapok ilyenkor vissza. Ezen a nyáron valóban egy kicsit ráhajtottam, bár minden évben sok koncertet adok ilyenkor. Szerintem most azért tűnik soknak, mert a saját együttesemmel, a Palya Bea Quintettel lépünk fel. Persze ami a koncertek közben van, a pörgés, a média, az utazás, az eléggé megdolgozza az ember személyiségét. Ezt én úgy oldom fel, hogy mindennap megkérdezem, ma mit adhatok. A folyamatos kérdezéstől az embernek egyensúlyba kerül az egója és a belső énje.

– Miért van szükség erre az óvatosságra?
– Az ember harminc felé elkezdi azt hinni, ő már valaki. Ami tulajdonképpen igaz, hiszen addigra kialakul a személyiség, de a folyamatos fejlődés érdekében nem szabad megállni, folyamatosan kérdezni, tanulni kell.

– Szinte minden interjújában elhangzik, hogy igyekszik minimálisra csökkenti a különbséget a dalok és önmaga közt. A dalokban viszont annyiféle hang szólal meg, hogy nehéz elképzelni, miként lehet ennyi személyiséget egyszerre megélni.
– Jogos a felvetés, de tulajdonképpen csak egy hang van. Úgy érzem, az évek során ösztönösen kialakult bennem: akkor vagyok teljes, ha az egyik dalban a suttogásig intim lehetek, egy másikban meg vad, mint egy tigris, táncolhatok, balkános, zsidós, albános dallamokra énekelhetek. Az egységesítés egyik legfontosabb eszköze az írás. A különböző népek dallamaira én írom a szöveget arról, ami az életemben történt. Olyan vagyok, mint egy anya, akinek két gyereke van: a szöveg és a zene. És azt szeretném, ha ez a két gyerek békésen játszana egymás mellett, és nem szórnának egymás szemébe homokot. És a dalírás aprólékos munkája mellett a fiúkkal való együttzenélés is ugyanolyan fontos.

– A kvintettben demokrácia van, vagy ön a főnök?
– Nem volt könnyű, de bevállaltam a főnökséget, és ez hozott nagyobb demokráciát. Ez sok kihívást jelent, ezek kevésbé zeneiek, inkább pszichológiai és intellektuális jellegűek. Négy nagyon erős férfiról van szó – Lukács Miklós (cimbalom), Szokolay Dongó Balázs (fúvós hangszerek), Novák csaba (nagybőgő), Dés András (ütőhangszerek) –, akik a hangszereiket nagyon jól ismerik, bátrak és kísérletezők, még ha a kvintettben az én dolgaimat kísérletezzük is ki. De mindenki beleadja a maga zeneiségét.

– Ki döntött például arról, hogy az új lemezen kipróbálják a sanzont vagy a bluest?
– Én hozom a számokat, a szövegeket. Egyes dalokkal messzebbre jutok az egyedüli kidolgozásban, más esetben meg csak az ötlet van meg, és a fiúk játéka tudja továbbvinni bennem. Sokszor dolgozunk ki közösen számokat. Nagyon jó a műhelymunka köztünk, ezért ez a munkamegosztás jól működik.

– Őszre ígérték az új lemezt. Pontosan mikor fog megjelenni?
– Sajnos jó pár hónapot csúszunk, a lemez ugyanis a francia Naive kiadónál fog megjelenni, és ott a promóciós előkészítés nagyon hosszú folyamat. Elnézést kérek a magyar közönségtől, én is sajnálom, hogy várni kell néhány hónapot, mert az anyag szerintem nagyon szép lett.

– Miért francia kiadó? Miben más, mint egy hazai?
– Egyszerre több ajánlatot kaptam, a francia mellett megkerestek Hollandiából és Amerikából is. Úgy éreztem magam, mint egy királynő, aki csak hátradől, és választ. Elfogult vagyok a franciák iránt: nagyon sok mindent kaptam Párizsban, amíg ösztöndíjjal ott voltam, nagyon sok mindenre jöttem rá „franciául”. A Naive egy nagyon profi cég, sokkal nagyobb tapasztalatokkal bír, mint a hazaiak. A lemezt egyébként itthon vettük fel.

– Ezért kellett rá egy francia nyelvű dal?
– Nem, a két angol és a francia dal egy belső szándék volt bennem, hogy márpedig én ezen két nyelven is akarok énekelni. Persze először próbáltak a populáris irányba terelgetni, de ebben semmi zsarolásjelleg nem volt. A kiadó kapuján az áll, hogy Művészek Háza. Ez számomra szimbolikus volt: mintha azt mondanák, mindenben a művész dönt. Amikor bementem az igazgató irodájába tárgyalni, nem magamról kezdtem el beszélni, inkább elénekeltem egy dalt.

– Nem is befolyásolták?
– Inkább hatottunk egymásra. Először nem értették, hogyan lesz ebből eladható lemez, amikor én nem vagyok számukra sem elég világzenei, sem elég cigány, sem elég magyar, sem elég franciául éneklő. Aztán rengeteget beszélgettünk. Háromnyelvű borító lesz, én csinálom a nyersfordításokat, a master már kész van.

– A Szonda Ipsos felmérése szerint a fél ország szereti a népzenét, ez a második legnépszerűbb zenei műfaj. Sőt az ötven év felettiek körében a magyar népzene a favorit, megelőzi az operettet is. Ön szerint miért éli a világzene a reneszánszát?
– Ez meglepő. Én azt hittem, hogy az ötvenévesek inkább Illést, Elton Johnt vagy Omegát hallgatnak. Az ok szerintem egyszerű: a tradicionális zene sokakat visszavezet az ősélményekhez, de legalábbis megteremti az illúzióját. A népzenék ugyanis olyan érzelmi csomópontokon keletkeztek, amelyekkel akár egy emberéletet is le lehet írni: szerelem, születés, halál, utazás. Az ősi társadalmakban a zene szervesen kapcsolódott az élethez, de a mai individuális társadalmakban is a zenéhez nyúlnak a leggyakrabban az emberek, ha valami öröm vagy bánat éri őket. Azt hiszem, az én zeném is egyfajta modern, személyes népzene.

– Ön szerint van még Magyarországon élő népi kultúra? Olyan, ami nem hagyományőrzés?
– Azt hiszem, mi vagyunk a határvonal: tőlünk keletre vagy délre még nyomokban található élő népi kultúra. Bár ez nem teljesen igaz, hiszen a cigányoknál találni még ilyet, ott van például Járóka Sándor zenéje, szerintem az egy komoly és élő hagyomány. Van benne persze teatralizmus, tetszeni vágyás, de létezik.

– Foglalkozott már perzsa, indiai, cigány, bolgár, magyar és ki tudja még, hány nép zenéjével. Milyen kultúra muzsikájára bukkant rá mostanában?
– Ha megettem a salátámat, rohanok át a zsinagógába, mert Fassang Lacival próbálunk. Újra a szefárd zenével foglalkozom – most úgy érzem, ezzel is el lehetne tölteni egy egész életet. Nagyon szeretem a ritmikáját, a szokatlan dallamfordulatait, annyira át van szőve az arab hagyománnyal. Persze kimeríthetetlen kincsesbányát jelentenek a magyar, a bolgár és a cigány népdalok is.

[caption id="" align="alignright" width="180"] Sok mindent hallgatok, de nem vagyok mindenevő
[/caption]– Hallgat populáris zenét is?
– Sok mindent hallgatok, de nem vagyok mindenevő. A legtöbb popzene nem éri el az ingerküszöbömet. Viszont az olyan populáris királynőket szeretem, mint Whitney Houston.

– Igaz az a legenda, hogy Bobby McFerrin véletlenül éppen önt énekeltette meg a koncertjén? És azóta is azért jár vissza, mert úgy hiszi, minden magyar nőnek ilyen szép, tiszta hangja van?
– (nevet) Ott voltam azon a koncerten, de nem én énekeltem. Viszont legutóbb, amikor itt járt, megöleltem.

– Hogy került Horn Gyula születésnapi partijára?
– Ez miért annyira érdekes? Nekem semmit nem jelent. Én azóta már árkon-bokron túl vagyok. Azt tudom, hogy az emberekben van egyfajta belső értékbizonytalanság, és szeretnének valahova tartozni, jobbra vagy balra. Számukra nehéz elképzelni, hogy valaki ezektől független. Mivel én a szívemből élek, és a lelkemhez mint tűz köré ülhetek, a politikánál sokkal nagyobb hatalmakkal vagyok leszerződve: a zenével és a költészettel. Bár ez óriási kihívás, sokat rágom magam, de mégis szabad vagyok.

– Miután Sólyom László nem tüntette ki Horn Gyulát ’56-os szerepvállalása miatt, szimbolikus jelentőséget kapott, ki van ott és ki nincs.
– Én nem foglalkozom politikával, egy nagy vonzerő volt: Snétberger Ferenc gitárművész is fellépett, és én nagyon szerettem volna találkozni, játszani vele. Fantasztikus zenész. Kár, hogy nem arról írtak inkább, ő mit játszott, vagy én mit énekeltem.

– Hogy tudja kizárni az életéből a politikát?
– Egyszerűen: sosem engedtem be. A magyar társadalomra ráférne egy össznépi önismereti és humorterápia. A gondolatokat pozitívra hangolni, és megtanulni, hogy minden, ami történik veled, jó vagy rossz, azt te magad okozod, a „miattad rossz nekem” elképzelése hibás, hazudozás, önismereti hiányosság. Nekem van egy saját világom, amiben istenek laknak, zenék, dalok, Weöres Sándor. Jóga, víz, levegő, a tenger – ott van az igazi élet.

Palya Bea

1976-ban született Bagon.

Tizenhat évesen már Budapesten, a moldvai népzenét játszó Zurgó együttes énekese és tánctanára. Az ELTE néprajz szakán 2002-ben szerez diplomát. 1996-tól a Laokoón-csoport énekese, 1997-től 2002-ig a Hólyagcirkusz Társulat tagja.

2000-ben alapítja Monori Andrással a világzenét játszó Folkestra együttest. Együtt dolgozik az orgonaművész Fassang Lászlóval, két alkalommal Japánban is turnéznak.

2002 tavaszán a Francia Intézet ösztöndíjasa Párizsban, 2002 decemberében megkapja az Artisjus-díjat.

2003-ban kezdi szólista karrierjét, ekkor jelenik meg első szólóalbuma, Ágról ágra címmel.

2005-ben alapítja saját együttesét, a Palya Bea Quintettet, velük koncertezik bel- és külföldön egyaránt.

Tizenhat évesen már Budapesten, a moldvai népzenét játszó Zurgó együttes énekese és tánctanára. Az ELTE néprajz szakán 2002-ben szerez diplomát. 1996-tól a Laokoón-csoport énekese, 1997-től 2002-ig a Hólyagcirkusz Társulat tagja.

2000-ben alapítja Monori Andrással a világzenét játszó Folkestra együttest. Együtt dolgozik az orgonaművész Fassang Lászlóval, két alkalommal Japánban is turnéznak.

2002 tavaszán a Francia Intézet ösztöndíjasa Párizsban, 2002 decemberében megkapja az Artisjus-díjat.

2003-ban kezdi szólista karrierjét, ekkor jelenik meg első szólóalbuma, Ágról ágra címmel.

2005-ben alapítja saját együttesét, a Palya Bea Quintettet, velük koncertezik bel- és külföldön egyaránt. A mai társadalmakban is a zenéhez nyúlnak a leggyakrabban az emberek, ha öröm vagy bánat éri őket. Az én zeném is személyes népzene. Sok mindent hallgatok, de nem vagyok mindenevő -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!