Utak és fejfák

Igencsak elrettentő adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei esztendő első felében történt hazai közúti balesetekről. Utóbbiak száma a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva ugyan „csupán” két százalékkal növekedett, ám ezen belül a halálos kimenetelűeké 15 százalékkal. Ez közelebbről azt jelenti, hogy az első hat hónap „eredményeként” 595 koszorút és keresztet kellene kihelyezni útjaink mellé. S persze, a többi szám is megdöbbentő: 9500 olyan baleset, amely személyi sérüléssel járt, 3800 súlyos, 8600 könnyebb sérült, hogy a hatalmas anyagi kárról már ne is beszéljünk.

Miről is árulkodnak az adatok? Egyebek mellett arról, amit – a híreket hallva-olvasva, meg persze, közlekedve – magunk is tapasztalunk, hogy tudniillik brutálisan (közel 30 százalékkal) emelkedett a motorkerékpárok okozta karambolok száma. De legalább ennyire elgondolkodtató az a tény is, hogy az ittasan okozott balasetek száma 11 százalékkal nőtt, ami annyit tesz, hogy minden százból 14-ben szerepet játszott az alkohol. És akkor még meg nem szóltam a fentebb említett két momentum kombinációjáról, az ittas motorosokról. Ők éppen kétszer annyi balesetért felelősök, mint 2006-ban.

Hogy miért ilyen drámaiak a mutatók, azt bizonyára elemzik majd a szakemberek. Jómagam úgy gondolom, hogy nem kizárólag egy vagy két tényezőre vezethető vissza ez a „leépülés”. Általánosságban szó lehet  közlekedési kultúránk alacsony nívójáról, amelyet súlyosbít számos dolog: a sok helyütt minősíthetetlen nívójú utak, a korábbiaknál jóval erősebb autók és motorok, az agresszív vezetők, a notórius gyorshajtók, hogy csak a legismertebb bajokra utaljak. Megjegyzem, az Európai Unió statisztikja sem valami fényes a halálos baleseteket illetően, de ez minket aligha vigasztalhat, hiszen az EU-n belül csak a görögök és egy-két balkáni ország kullog mögöttünk. 

Nem vitatva, hogy a gyorshajtás és az ital főszerepet játszanak a tragédiák bekövetkeztében, úgy vélem, bizonyos tekintetben ezek is csak következmények. Meggyőződésem szerint ugyanis azok a feszültségek, frusztrációk, indulatok (legyenek akár gazdasági, akár szociális, vagy akár politikai természetűek), amelyek manapság jellemzik ezt az országot, a benne élőket, megmutatkoznak az utakon is. Hiszen elképzelhető-e, hogy az az ember, aki a legszívesebben fizikailag semmisítené meg a tőle eltérő nézeteket vallókat, vagy az, akiből egy-egy internetes fórumon csak és kizárólag a mocsok dől, más lesz, amikor beül egy autóba, felül egy motorra? Nem. Ott is versenyezni, ott is győzni akar, s ha ez máshogy nem megy, akkor erővel, a másik eltiprásával.

Nem állítom (mivel nem is lenne igaz), hogy a rendőrség országos közúti ellenőrzési akciói – amelyek egy része egyébként az EU ösztönzésére zajlik – teljesen hatástalanok, de azt igen, hogy hosszútávon nem oldják meg a kérdést. Meg persze, bizonyosan segítenek valamit a különféle szankciók, szigorítások is. Ám mindezekkel együtt is pesszmista vagyok. És ez csak akkor múlna el, ha egy alapvetően stabil ország lelkileg rendben lévő lakosaiként találkoznánk egymással az utakon.