Hírek

2008.01.20. 18:19

Clinton, Romney és McCain is befutók voltak a hétvégén

Hillary Clinton nyerte a demokrata előválasztást Nevadában szombaton, a volt first lady 98 százalékos feldolgozottság mellett a voksok 51 százalékát szerezte meg legnagyobb vetélytársa, Barack Obama szenátor 45 százalékával szemben.

BAMA

„Így nyertünk Nyugaton”, mondta tömören a volt amerikai elnök, Bill Clinton felesége, célozva arra, hogy január 8-i, New Hampshire-i diadala után reményei szerint a többi nyugati államban is győzelmet szerez. A kutatások szerint Clintont támogatta a fehérek és a nők fele, a spanyolajkúak kétharmada, míg Obama mögé a feketék 80 százaléka állt.

Nagy győzelmet aratott a dél-karolinai republikánus előválasztáson John McCain szenátor, aki korábban New Hampshire-ben is a legeredményesebb volt. McCain 93 százalékos feldolgozottság mellett 33 százalékot szerzett, maga mögé utasítva a 30 százalékot kapott iowai győztest, Mike Huckabeet. Ez az állam különös jelentőséggel bír, ugyanis 1980 óta csak olyan politikus lett a republikánus párti elnökjelölt, aki itt nyert. Ezzel szemben az iraki háborút támogató vietnámi veterán nem oszlatta el a pályázók mezőnyét borító ködöt. A szintén szombati nevadai jelölőgyűléseken másik vetélytársa, Mitt Romney szerzett fölényes győzelmet 51 százalékkal. McCainnek ott csak harmadik hely jutott 13 százalékkal, Huckabee pedig alig 8 százalékot kapott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!