Hírek

2008.01.02. 13:42

Szavaz a magyar

Az jó, hogy az MSZP nem az anti-kampányt választotta, azaz nem a népszavazás bagatellizálására koncentrál. De vajon hogyan akarja arról meggyőzni az embereket, hogy jobb tandíjat, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni, mint nem fizetni?

Stanga István

Ha örülünk neki, ha nem, biztosra vehetjük, hogy Magyarország elkövetkező hónapjai a népszavazás jegyében telnek majd. Erre utal egyebek mellett, hogy Szabad Demokraták Szövetsége máris megnyitotta a kampányát („Nem elég gondolni a nemre”), miként az is, hogy az elmúlt néhány napban egyre több szocialista politikus elmélkedett a sajtóban arról, vajon milyen következményekkel is járhat a jövő évi rerferendum a Magyar Szocialista Pártra, illetve a miniszterelnökre nézve. Apropó, szocialisták... Úgy tűnik, a párt  végérvényesen eldöntötte, hogy nem az anti-kampányt választja, azaz nem bagatellizálni igyekszik a majdani voksolást, nem az emberek távol maradására játszik, hanem felveszi a kesztyűt, s megkísérli a „nemek” mellett való érvelést. Ami persze, elsősorban azért nevezhető fiús dolognak, mert nem hiszem, hogy létezne olyan elvakult, agyament MSZP-politikus, aki komolyan elhinné, hogy ezt a népszavazást meg lehet nyerni. (Hogy a nyilvánosság előtt ki és hogyan vélekedik erről, az más kérdés, elvégre feltartott kézzel mégsem lehet a csatába indulni.) S mivel az „akarsz vagy nem akarsz fizetni” dilemma esetében nem igazán kérdéses a válasz, a kormánykoalíció legfeljebb a brutális vereség elkerülését célozhatja meg, hiszen egy kisebb fiaskót könnyebben meg lehet magyarázni.

Az nyilvánvaló, hogy az MSZP–SZDSZ duó elsősorban is azt igyekszik majd kommunikálni (cáfolva ezzel az Orbán Viktor által többször is felvázolt lehetőséget), hogy a referendum nem előrehozott választás, s hogy azzal ugyan sok mindent el lehet érni, de a kormány megbuktatását nem. Más kérdés, hogy pusztán ezzel az üzenettel nincs megoldva az ügy, ugyanis – amint azt az előbb említettem – azt kellene elmagyarázni a választóknak (méghozzá meggyőzően), hogy miért jobb nekik tandíjat, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni, mint nem fizetni. És ez szerintem – hiába hivatkozik a kormányfő oly gyakran az emberek bölcsességére – szinte lehetetlen vállalkozás. Nos, egyebek mellett ezért gondolom azt, hogy a végeredmény borítékolható, s hogy a játszmában nem csupán egy tisztes vereség van benne, hanem akár egy méretes „zakó” is. Amely persze, szükségszerűen nem idéz elő kormányválságot, de amelynek láttán nem biztos, hogy a dolgok úgy és azokkal folytathatók, ahogy és akikkel eddig mentek.  

Hogy mennyire bizonytalan mindenki a voksolást követő, lehetséges fejleményeket illetően, azt jól mutatják az egymásnak szögesen ellentmondó szocialista párti és politológusi nyilatkozatok. Azok, amelyek az egyik véglettől a másikig terjednek, s éppen úgy elképzehetőnek tartanak egy „minden marad a régiben” variációt, mint a Gyurcsány-kabinet jelentős megingását, egy új kormányzati politikát, amelyet azonban már nem feltétlenül a jelenlegi kormányfő fémjelez majd. És bár több MSZP-politikus azt fejtegette, senki sem várja el Gyurcsány Ferenctől, hogy megnyerje a népszavazást, úgy hiszem, egy jelentősebb kudarcot nemigen bocsátanának meg neki. És nem elsősorban azért, mert most szerettek volna győzni (ez a tét nem tét), hanem azért, mert 2010-ben szeretnének. Arra meg nagyobb esély van egy olyan „hadvezérrel”, aki nem röviddel azelőtt szenvedte el élete első komolyabb vereségét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!