Hírek

2008.02.15. 13:42

A túlsúly számos ráktípus kialakulásának kockázatát rejti

Az elhízás, valamint a túlsúly mintegy tucatnyi rákfajta rizikóját növeli – állítják brit kutatók.

BAMA

Egy pénteki közlemény szerint az orvosok már régóta feltételezik, hogy például a vastagbél, és a mellrák kockázatát növelik a felszedett kilók. A Lancet című brit orvosi folyóiratban megjelent tanulmány ennél nagyságrendekkel több ráktípust hoz összefüggésbe a túlsúllyal. A kutatók kapcsolatot találtak a nyelőcső, a pajzsmirigy, a vese, a méh, az epehólyag rákja és az elhízás között, bár a közvetlen kapcsolatot nem bizonyították a kövérség, és a kialakulása között. „Az ok-okozati kapcsolat feltárásához még több dolgot ellenőriznünk kell” – nyilatkozta Andrew Renehan, a Manchasteri Egyetem rákbetegségekkel foglalkozó részlegének oktatója.

Az elemezés 141 korábbi vizsgálat adatait gyűjti egybe, összesen 280 ezer rákos esetet tekintettek át Észak-Amerika, Európa, Ausztrália és Ázsia területéről. A normál súlyú és a túlsúlyos emberek egészségét kilenctől-tizenöt éven keresztül követték nyomon a testtömeg-index értéküket is meghatározva. Ezt a BMI-ként rövidített értéket úgy kapjuk meg, ha a testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett magasság négyzetével. Férfiaknál az átlagosan 15 kilogramm súlyfelesleg 52 százalékkal növelte a nyelőcsőrák, 33 százalékkal a pajzsmirigyrák, 24-24 százalékkal a vastagbél- és a veserák kialakulásának kockázatát. Nőknél az átlagosan 13 kilogramm túlsúly mintegy 60 százalékkal emelte meg a méh- és az epehólyagrák, 51 százalékkal a nyelőcső- és 34 százalékkal a vesetumor kockázatát a tanulmány szerint. Gyengébb összefüggést találtak a csont- és vérrendszer rosszindulatú elváltozásai és az elhízás között férfiak és nők közt egyaránt. Az ázsiai populációnál határozottabb kapcsolatra derült fény a magasabb BMI érték és a mellrák között is.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!