Hírek

2008.02.27. 17:42

Magyar Bálint: a tandíj jobb tanulásra ösztönzi a hallgatókat

A tandíj jobb tanulásra ösztönzi a hallgatókat, ugyanis tizenöt százalékuk, a legjobban tanulók, egyáltalán nem fizetnek

mti

A tandíj jobb tanulásra ösztönzi a hallgatókat, ugyanis tizenöt százalékuk, a  legjobban tanulók, egyáltalán nem fizetnek - mondta Magyar Bálint, a  Miniszterelnöki Hivatal államtitkára sajtótájékoztatón szerdán  Veszprémben. A befizetett összeg felét pedig ösztöndíjra kell költeni, ami azt jelenti, hogy a fizető 85 százaléknyi hallgatónak a fele is  "minimum visszakapja a pénzt, tehát nullszaldós lesz" - tette hozzá  a kormánypárti politikus.

Összességében tehát a államilag  finanszírozott képzésben résztvevő  hallgatók 57,5 százaléka nem  fizet majd tandíjat - hangsúlyozta, A tandíj lényegében "azt jelenti, hogy aki kettessel vagy  hármassal tanul, az befizet valamennyit, fizeti annak a díját, aki  négyesre, ötösre tanul; ez a lényege a dolognak" - mutatott rá  Magyar Bálint. Késztessük legalább arra a diákot, hogy tanuljon minél jobban,  illetve fektessen be ő is, "ha egyszer kap egy ekkora ajándékot az  élettől" - fogalmazott az SZDSZ-es államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!