Hírek

2008.02.11. 06:05

Parlament: igenek és nemek harca

Hétfőn tárgyalja az országgyűlés az államfő által visszaküldött egészségbiztosítási törvényt, illetve Fidesz törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését.

Éber Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Kóka János SZDSZ elnök és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a tavaly decemberi elfogadás után
[/caption]Hétfőn kezdődik a parlament tavaszi ülésszakja, s már az első napon fajsúlyos kérdésekről dönt az Országgyűlés. A szokásos parlamenti menetrendtől eltérően hétfőn ugyanis a képviselők az államfő által megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvényt, illetve a Fidesz törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését tárgyalják meg. Az MSZP és az SZDSZ már korábban bejelentette, hogy tavaly december után ismét igennel voksol a négy órás vita után a zárószavazáson az egészségbiztosításról, ez alól a szocialista frakcióból senki sem kapott felmentést. Karsai József ugyanakkor jelezte, nemmel fog voksolni, Farkas Imre pedig azt mondta, nem kíván a teremben lenni a szavazáskor.

A koalíciós frakciók közösen nyújtottak be 12 módosító indítványt a törvényjavaslathoz. A fideszes Pesti Imre vasárnap az MSZP javaslatairól úgy nyilatkozott, hogy érdemben nem változtatnak a törvény szellemén, szövegén és alapkoncepcióján, mivel technikai jellegű módosításokról van szó. A Fidesz szakpolitikusa kijelentette, hogy az SZDSZ megzsarolta a szocialistákat, hogy amennyiben nem szavazzák meg az ő elképzeléseiket, nem támogatják az ő törvényjavaslatukat, akkor kilépnek a koalícióból, s ez egy üzleti-politikai alku eredménye. Pesti szerint a túloldalon, a szocialisták között is vannak tisztességes emberek, s abban reménykedik, hogy látva a hatalmas társadalmi ellenállást, mások is meggondolják magukat.

A KDNP a daganatos betegek kezelésével kapcsolatban nyújt be módosító indítványt, a Fidesz fenntartja a korábban a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével kapcsolatos módosítását. „A módosító indítványok garanciákat és társadalmi kontrollt erősítenek” – hangoztatta Kökény Mihály. A szocialista honatya szerint a Fidesz félrevezeti a közvéleményt, amikor hatalmi alkukról spekulál, s az ellenzék nem tud belenyugodni abba, hogy a koalíciónak volt bátorsága változtatni az egészségügy finanszírozásának rendszerén.

Sólyom László köztársasági elnök tavaly decemberben, a parlamenti szavazást követően nem írta alá a törvényjavaslatot, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő továbbra is aggályosnak látja, működhet-e a gyakorlatban az a terápia, amit a kormány a jelenleg rendkívül alacsony hatásfokkal működő egészségügyi rendszer megváltoztatására javasol. A Fidesz által januárban kezdeményezett megerősítő népszavazásról szóló határozati javaslatról egyórás időkeretben tárgyal a T. Ház, majd erről is voksolnak. A kormánykoalíciós pártok már jelezték, hogy nemmel szavaznak. A Fidesz a hétfői frakcióülésén dönt arról, kezdeményez-e név szerinti szavazást a két voksolásnál. Ha az Országgyűlés elrendeli az indítvány népszavazásra bocsátását, a törvényt azután kell a köztársasági elnökhöz aláírásra megküldeni, ha a jogszabályt a referendum megerősítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!