Hírek

2008.02.27. 06:10

Pimasz urat a kamera védi

Csaknem tíz éve dolgozik a kereskedelmi televíziózásban, ám igazán azóta ismerik fel, amióta Pimasz úrként mutat rá egy-egy visszásságra. Papp Gergelyt megverni még nem akarták, de szerepének vannak hátrányai.

Dián Tamás

– Először is: Gergely vagy Gergő?
– Gergely. Jobban szeretem, ha így hívnak. A Gergő megszólítás túl bizalmaskodó.

– Persze, hívhatnánk Pimasz úrnak is. Hogyan született ez a figura?
– Tavaly szeptemberben, amikor a Napló című műsor megújult, Sváby András, az akkori főszerkesztő felvetette, hogy szükség lenne egy rámenős riporterre. Egy olyan alakra, aki nem szakértőket szólaltat meg, és nem okoskodik, hanem direkt módon szembesíti az embereket a hétköznapi pofátlanságokkal. Mivel az egyéniségemtől nem állt távol a feladat, azonnal igent mondtam. Emlékszem, első riportunk arról szólt, hogy az Árpád-híd közepén felállítottak egy lámpát, ami aztán pár perc alatt az egész fővárosra kiterjedő dugót okozott. Hamarosan le is szerelték. Később olyan jelenségekkel kezdtünk foglalkozni, amelyek mindenkit érintenek: eldobott csikkekkel, kutyaürülékkel, a buszsávban haladó vagy az utca közepén parkoló autókkal.

– Ön többnyire beszól a szabályok ellen vétőknek. Nem tart attól, hogy valaki egyszer ellátja a baját?
– Nem. Az emberek eleinte inkább meglepődtek, most pedig, hogy már egyre többen ismernek, inkább a barátkozós, belátó hangnem a jellemző. Persze, tudom, hogy ebben nagy szerepe van a kamera látványának is. Ha mindezt egymagam csinálnám, biztos, hogy nem úsznám meg tettlegesség nélkül. Ez persze még most is benne van a pakliban. Szenzációra éhes kollégáim alig várják, hogy ez megtörténjen.

– Ön szerint miért népszerű Pimasz úr?
– Egyrészt olyan dolgokat teszek szóvá, amelyek nagyon sok embert bosszantanak. Ebből a szempontból van egyfajta feszültséglevezető funkciója. Ugyanakkor a néző azt is érzi: de jó, nem engem buktattak le, nem én vagyok, akit pellengérre állítanak.

Papp Gergely

Született: 1973. február 23-án.

Iskolái: VIII. sz. Egyetem Párizs (1991-93), ELTE kommunikációs szak (1998)

Pályája: Népszabadság (1995-96), Pesti Est (1996-98), a Fókusz felelős szerkesztője (1998-2004), a Csernus produkció producere (2004-2005), a TV2 műsorvezetője és szerkesztő riportere (2005- )

– Nem tart attól, hogy önre ragad ez a szerep?
– Korántsem, nem vagyok fanatikus, aki mindenkinek beszól. A reggeli műsorban például teljesen normálisan kérdezem a meghívott vendégeket. Az már inkább zavaró, hogy számomra bezárultak a hétköznapi kiskapuk: például hiába próbáltam egyszer vényköteles fájdalomcsillapítót kapni, a patikus attól tartott, hogy Pimasz úrként csőbe húzom. Úgy is mondhatnánk, a kötelező szabálytisztelet az én esetemben foglalkozási ártalom.

Iskolái: VIII. sz. Egyetem Párizs (1991-93), ELTE kommunikációs szak (1998)

Pályája: Népszabadság (1995-96), Pesti Est (1996-98), a Fókusz felelős szerkesztője (1998-2004), a Csernus produkció producere (2004-2005), a TV2 műsorvezetője és szerkesztő riportere (2005- ) Igazán azóta ismerik fel, amióta hétköznapi pofátlanságokra vadászik -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!