Hírek

2008.02.08. 12:52

Szeptemberben lehet tárgyalás a móri ügyben

Legkorábban szeptemberben lehet tárgyalás a móri bankrablás ügyében

mti

Legkorábban szeptemberben lehet tárgyalás a móri bankrablás ügyében - mondta el a távirati iroda érdeklődésére Lichy József ügyvéd. Az ügy már egyedüli gyanúsítottjának, W. Róbertnek a védője elmondta: védencét a pótnyomozás ideje alatt, szerdán gyanúsították meg azzal, hogy a móri bankrablást előre kitervelten hajtották végre N. Lászlóval, aki időközben zárkájában öngyilkos lett. Hozzátette: számára is meglepő volt, hogy eddig "elfeledkezett" az előre kiterveltség minősítő körülményéről a nyomozóhatóság. Mint mondta, a gyanúsítást megpanaszolták.

A panaszt a Legfőbb Ügyészségnek kell felülvizsgálnia, emiatt  körülbelül két hétig állunk. Utána iratismertetés lesz, vagyis még  3-4 hetet nyomozati szakban tölt az ügy. Akkor átkerülnek az iratok az ügyészségre, ahol 30 nap áll rendelkezésre a vádemelésre, és ha márciusban vádat emelnek, akkor várhatóan áprilisban kerül a bíróságra az ügy. A bíróság azonban nem valószínű, hogy még a nyári  tárgyalási szünetig hátralévő rövid időben kitűzné a tárgyalást, azaz legkorábban szeptember környékén kerülhet erre sor - mondta.

Hozzátette: kíváncsi, hogy mi lesz a vád a védencével szemben,  ugyanis most nyolc emberen, társtettesként, nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják W. Róbertet, ugyanakkor állítása szerint a férfi nem oltott ki egy emberéletet sem. Mint mondta, bízik abban, hogy ezt az ügyészség is belátja és már a vádiratot is eszerint fogja megírni.

Abban reménykedem, az ügyészség lesz olyan belátó és nem akarja  N. László helyett is megvádolni W. Róbertet. Utóbbinak csak azért kell felelnie - hiába volt a mészárlás helyszínén - amit ő ténylegesen, szándék szerint elkövetett. Azért, hogy mellette egy másik ember őrült módjára lemészárolt mindenkit, azért őt nem lehet felelősségre vonni - hangoztatta.

A Fővárosi Főügyészség vezetője, Ihász Sándor január végén arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az ügyészség további nyomozati  cselekményeket tart szükségesnek a móri bankrablás ügyében, ezért a  Nemzeti Nyomozó Irodát a nyomozás folytatására kötelezték. Ihász  Sándor közölte: két szakvélemény, a daktiloszkópiai és a fegyverszakértői hiányosságait a rendőrségnek március 5-ig kell pótolnia az ügyészség döntése alapján.

Az ügyészség a daktiloszkópiai szakértő véleményét azért találta hiányosnak, mert abból nem derül ki, hogy a bank bejárati ajtaján, a kilincs belső felén rögzített ujjnyom - amelyet a szakértő a gyanúsított W. Róbert ujjnyomaként azonosított - pontosan mikor és  hogyan keletkezett. A fegyverszakértői véleményekben pedig a  bűnjelek számozásában van ellentmondás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!