Hírek

2008.02.17. 07:12

Újra hamvad a cigarettavég

Kapócs Zsóka Karády Katalint alakítja a Mikroszkóp Színpadon. Úgy érzi, a szerepet rá öntötték, jellegzetes mély hangja sokakat a tragikus sorsú dívára emlékeztetett.

Fábos Erika

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Kapócs Zsóka szerint Karády az elérhetetlen dívaként él tovább a köztudatban, miközben igen tartalmas életet élt - ezt is meg szeretné mutatni
[/caption]Kapócs Zsókát akkor ismerte meg az ország, amikor 1998-ban az egyik legismertebb szépségverseny döntőjébe jutott. A következő évek a szépségéről szóltak: 2001-ben őt választották a legszebb lánynak az országban. „Mindig is a színpadra vágytam – mondta Kapócs Zsóka. – Kislánykorom óta mondogatta a család, hogy milyen szép kislány vagyok. Az lett az álmom, hogy szépségkirálynő legyek. Ez sikerült, de rájöttem, hogy az a világ mennyire csak a külsőségekről és az üres dolgokról szól. Sokáig kerestem az utamat, mire biztos lettem benne, színésznő szeretnék lenni. Sajnos, ez későn jutott eszembe, csak egyszer felvételizhettem a Színművészetire, aztán túlkoros lettem. Nem adtam fel. Előbb Goór-Nagy Máriához, majd Földessy Margit stúdiójába jártam. Ő gyakran mondogatta, hogy Karády Katalinra emlékeztetem. Eddig nem éreztem magam felkészültnek egy ekkora feladatra, aztán lassan megérett bennem a szerep.”

Kapócs Zsókát elsősorban jellegzetes mély hangja miatt hasonlították Karády Katalinhoz. Különös egybeesés azonban az is, hogy már akkor felkérték a Magyar Légierő Zenekar énekesnőjének, amikor még csak a fantáziájában élt a Karády-műsor ötlete. Karády Katalin is ennek az együttesnek volt az énekese. Kapócs Zsóka szerint Karády az elérhetetlen dívaként él tovább a köztudatban, miközben igen tartalmas életet élt - ezt is meg szeretné mutatni. Három évig készült: Toldi Máriánál énekelni tanult, megnézte Karády minden filmjét, elolvasott mindent, amit róla írtak és hallgatta a dalait. Még a kellékek nagy részét is személyesen vadászta össze, hogy minden az akkori kor hangulatát idézze. „A műsort lelkesen és szerettel fogadta közönség. Ez nagyon sokat jelent nekem. Erre a produkcióra vagyok legbüszkébb az életemben. Rég vágytam arra, hogy ezt az arcomat is megismerjék. Sokan csak a szépségkirálynőt látták bennem, annak is csak a közhelyeit. Szeretném, ha ez változna. Tudom, hogy sok munka vár rám, de már nem türelmetlenkedem.”

Névjegy:

Kapócs Zsóka

1979-ben született Sopronban.

2001-ben megnyerte a Miss Hungaryt, majd két másik szépségversenyt is.

Két évig a Goór-Nagy Színitanodában, majd Földessy Margit Drámastúdiójában tanult.

Volt televíziós és rádiós műsorvezető, de az elmúlt években már csak a színészettel foglalkozik és a színházi szerepekre koncentrál.

Párja, Kamarás Iván színész.

1979-ben született Sopronban.

2001-ben megnyerte a Miss Hungaryt, majd két másik szépségversenyt is.

Két évig a Goór-Nagy Színitanodában, majd Földessy Margit Drámastúdiójában tanult.

Volt televíziós és rádiós műsorvezető, de az elmúlt években már csak a színészettel foglalkozik és a színházi szerepekre koncentrál.

Párja, Kamarás Iván színész. Kapócs Zsóka szerint Karády az elérhetetlen dívaként él tovább a köztudatban, miközben igen tartalmas életet élt - ezt is meg szeretné mutatni -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!