Hírek

2008.02.11. 06:03

Vizitdíj: egészségtelen küzdelem

A Fidesz által kezdeményezett március 9-ei népszavazás többek között a vizitdíj eltörléséről is szól majd.

Boda Veronika - Szabados Balázs

Egy évvel ezelőtti bevezetésének fő indoka az volt, hogy a legális önrészfizetés segít visszaszorítani a hálapénzt, jelentős bevételhez juttatja a háziorvosokat, és szemléletváltozást hoz az ellátórendszer igénybevétele során. Ám arról, hogy ez miként valósult meg, mindenki mást állít.

[caption id="" align="alignleft" width="180"] A miniszter szerint a vizitdíj sikertörténet
[/caption]Az egészségügyi tárca hivatalos statisztikái szerint a vizitdíj 2007. február 15-i bevezetése igazai sikertörténet, hiszen nőtt a háziorvosok bevétele és kevesebben járnak feleslegesen a rendeléseken, elvéve az időt a valóban betegektől. Más felmérések és az ellenzék azonban állítja: nincs érzékelhető visszaesés a hálapénz-rendszerben a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése után. A TÁRKI decemberi felmérése szerint a kórházakban kevesebben csúsztatnak ugyan tíz-, húszezreseket a dolgozók zsebébe, ám a háziorvosoknál továbbra is divat borítékot adni.

Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a kórházakban sem mindenhol szorul vissza a paraszolvencia: a szülészek, sebészek és a gyerekorvosok továbbra is számíthatnak egy kis pluszra a betegektől. A vizsgálat szerint hálapénzt elsősorban a nők, a 60 év felettiek és a budapestiek adnak - becslések szerint évente összesen 30 milliárd forintot. Az egészségügyi miniszter szerint a folyamat még nem ért a végére, de a betegek már többet várnak az orvosoktól a pénzükért.

Horváth Ágnes a vizitdíj és a napidíj első évéről úgy véli: az eredmények már láthatók. Nőtt a háziorvosok bevétele, s mivel a vizitdíj a szolgáltatóknál marad, a háziorvosok átlagosan havi 180 ezer forint többletbevételhez jutnak. Az egészségügyi tárca felmérései szerint csökkent a hálapénz az ellátás egyes területein, azaz egyre kevesebben érzik úgy, hogy a vizitdíj mellett hálapénzt is kellene adniuk. Az egészségügyi tárca vezetője szerint a vizitdíj önmagában nem szünteti meg teljesen a hálapénzfizetést, de jelentős lépés annak visszaszorításában. Ahogy hozzájárulhat a felesleges orvos-beteg találkozók számának csökkentéséhez is. Horváth Ágnes szerint a vizitdíj arra ösztönöz, hogy ésszerűbben vegye mindenki igénybe az egészségügyi rendszert, ennek eredményeképpen csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma, több figyelmet és gyorsabb ellátást kaptak a valóban rászorulók.

A tárca felmérése azt is kimutatta, hogy a vizitdíj szemléletváltást hozott. E szerint a betegek egyre inkább érzik: az egészségügyi ellátás egy szolgáltatás, amelynek során joguk van elvárni a megfelelő minőséget. Végül, a tárcavezető szerint a vizitdíj és a napidíj nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a társadalombiztosítás idén már nem veszteséges, hiszen az ellátórendszer ésszerűbb igénybevétele több tízmilliárd forintos felesleges kiadást takarított meg. Mint mondta: ennek a megtakarításnak köszönhető többek között az is, hogy decembertől jelentős mértékben tudjuk javítani a kórházi étkezés színvonalát.

 A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elviekben nem ért egyet a vizitdíj, napidíj típusú térítésekkel, mivel szerintük azok ellenkeznek a szolidaritás elvével, aránytalanul terhelik a betegek egyes rétegeit, az egészségügy alapvető finanszírozási hiányának megoldására pedig alkalmatlanok. „Amennyiben a vizitdíj intézménye megszűnne, a MOK mindent el fog követni annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatban jelentkező bevételkiesést a következő év költségvetésébe megjelenítsék a döntéshozók, tehát az alapellátás működőképes maradjon” – fogalmazott Éger István a kamara elnöke. Megjegyezte: informálódásai szerint, ha a népszavazás a díjak eltörlését hozza, legkorábban 2009-től nem kell majd fizetni.

Erre az egészségügyi tárca közleményében úgy reagált, ha nem lesz vizitdíj és napidíj, akkor a háziorvosok elvesztik a havi bevételük negyedét, ahogy a szakrendelők és a kórházak is elvesztenek havi több millió forintot. A kieső bevételt a kormány már csak azért sem tudja pótolni, mert a befizetett járulékok ezt az összeget nem fedezik. A minisztérium megdöbbentőnek nevezte, hogy amikor egyre több háziorvos érvel a vizitdíj megmaradása érdekében, függetlenül attól, hogy egyébként szimpatizál-e a kormánnyal vagy nem, a kamara elnöke nyilatkozataival sok száz rendelő biztonságos működését kockáztatja.

A háziorvosoknak komoly gondot okozna a vizitdíj eltörlése - vélte a Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke. Balogh Sándor szerint a vizitdíj a rendelők működtetésében segít a háziorvosoknak. Az egyesület elnöke úgy tudja, van olyan háziorvos, akinek havonta 80 ezer forint folyik be a vizitdíjból, de olyan is akad, akinek havi 400 ezer forinttal nőtt a bevétele mióta 300 forintot szed a betegektől. Nem politikai, hanem szakmai alapon mondanak véleményt a vizitdíjról szóló márciusi népszavazás kérdéséről – tette hozzá Balogh Sándor.

Pártok szakértői mondták

Herényi Károly (az MDF frakcióvezetője) szerint alapjaiban felül kell vizsgálni az egészségügy forrásteremtő mechanizmusát. A párt véleménye szerint kizárólag a munkabérek járulékaiból már nem finanszírozható az egészségügy. Ezek a járulékok nem emelhetőek, mert az rontaná a gazdasági versenyképességet. Viszont szerintük a vizitdíj és társai önmagukban nem pótolják a járulékbevételekből hiányzó forrásokat. A vizitdíj csupán pótlólagos forrás az egészségügybe – tette hozzá Herényi, valamint elmondta ezzel a kormány csak plusz terheket rak az emberek vállára, az egyébként is rossz gazdasági helyzetben.

Horváth Ágnes (SZDSZ-es egészségügyi miniszter) szerint szükség van a vizitdíjra, amely akár több száz ezer forintos bevételt jelenthet a háziorvosoknak. Valamint visszaszorítja, illetve megszűnteti a hálapénzt, és csökkenti az indokolatlan orvos-beteg találkozások számát, ezáltal hatékonyabb gyógyítást teremtve. A párt szakpolitikusa szerint az elmúlt 16 év legnagyobb hazugsága, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes, valamint, hogy nem lehet visszaszorítani az orvost és a beteget is egyaránt megalázó hálapénzt. Véleménye szerint egy pazarló és rosszul működő egészségügyi rendszer felszámolása történik, amelyet a szocializmus hagyott ránk.

Pesti Imre (a Fidesz szakpolitikusa) úgy véli a vizitdíj és a kórházi napidíj igazságtalanságot és méltánytalanságot eredményezett az egészségügyben, mind az orvosok, mind a betegek számára, idétlen és szerencsétlen konfliktust gerjeszt közöttük. Az orvost nem a gyógyítással, hanem egyfajta pénztári feladattal ruházza fel. Az új rendszer nem javította az alapellátás és a szakellátás anyagi biztonságát. A Kórházszövetség adatai szerint a kórházak adóssága elérte az ötvenmilliárd forintot. A Gfk Hungária közvéleménykutatásának eredményei pedig azt mutatták ki, hogy a kisebb jövedelmű emberek mintegy negyed része a vizitdíj miatt nem fordul orvoshoz, a diplomásoknál ez 9 százalék.

Katona Béla (MSZP frakcióvezető) 2006-ban még úgy nyilatkozott, hogy a szocialisták nem támogatják az akkor még csak felvetés szintjén létező vizitdíj bevezetését, mivel az sarcértékű, nem reformértékű lépés, de azt igen, hogy más formában önrészt kelljen fizetni az egészségügyi ellátásért. Eszerint minden orvosi kezelés után kapna a beteg egy számlát, amelyen fel lenne tüntetve az ellátásának az ára (ez azóta meg is valósult). Az MSZP akkori elképzelése szerint a díj egy bizonyos százalékát (amely maximum néhány száz forintot tett volna ki) a betegnek kellett volna fizetnie.

Kökény Mihály (MSZP szakpolitikusa) a vizitdíj bevezetése után azt mondta, ha voltak is kisebb zökkenők a vizitdíj-rendszer működése elkezdődött, az emberek pedig jogkövető magatartást tanúsítanak. A riogatás és a fenyegetőzés teljes mértékben elfogadhatatlan, s nem kell újabb és újabb vizákat nyitni, hanem a felelős politikusnak az embereket törvénytisztelő magatartásra kell ösztönzi.


A cseheknél bejött, a szlovákoknál már vissza is vonták

Az európai unió országainak kétharmadában van a vizitdíjhoz hasonló kötelezettség. A tagállamok közül Anglia, Hollandia, Spanyolország Litvánia, Málta, Lengyelország és Románia rendszerében nem található meg ez az eszköz.
Elégedettek a cseh háziorvosok és a fogorvosok a vizitdíjak beszedésével, sőt az emelését szeretnék elérni – jelentette ki a cseh Magánorvosi Koalíció szóvivője. „A vizitdíjak bevezetését követő első hónapban kedvező tapasztalatokat szereztünk. Csökkent az orvosokat felkeresők száma, mert elmaradtak azok, akik lényegében csak beszélgetni jártak az orvosukhoz” – mondta Jirí Pekárek.
Szlovákiában már visszavonták a 20 koronás (150 Ft) vizitdíjat, a kórházi napidíjat(400 Ft), és receptdíjat (400 Ft) is. Már csak az ügyelet indokolatlan igénybevételéért (450Ft), és a betegszállításért kell fizetniük illetve 2 koronát (25 Ft) kilométerenként. A szlovákiai szakorvosok tiltakoztak a vizitdíj megszüntetése ellen, szerintük a kormány az ő zsebükből húzza ki a pénzt. Egy-egy rendelő éves költségvetésének legalább 10 százalékát tette ki a díjból származó összeg. Számítások szerint 2006 őszétől évente 40-100 ezer koronától (300-750 ezer Ft) esnek el az orvosok. Összességében a díjak megszüntetése az egészségügynek több mint 2,5 milliárd koronás (19 milliárd Ft) kiesést jelent.


Törvényszegők, vagy a hétköznapok hősei?

A vizitdíj és a napidíj bevételek teljes évre számolva

Háziorvosok: 9,5 milliárd forint

Járóbeteg intézmények: 6,2 milliárd forint

Fekvőbeteg intézmények: 2,2 milliárd forint

Összes ellátásformánál: 21,7 milliárd forint

Időnként feltűnik egy-egy „törvényszegő modernkori Robin Hood.” A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségbiztosítási Pénztár múlt héten 327 ezer forint megfizetésére kötelezte Nagy Levente kunhegyesi fogorvost, aki tavaly februári bevezetése óta nem hajlandó vizitdíjat szedni. Ezalatt a doktor 1090 pácienst látott el, azok 300 forintos vizitdíja hiányzik, amelynek beszedése kötelező – mondta a megyei pénztár igazgatója. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a hírre felajánlotta jogászai segítségét, s mint mondták szükség esetén pénzgyűjtést is szerveznek azért, hogy a vizitdíjat megtagadó fogorvos ki tudja fizetni büntetését. Török Ádám, a NOE főtitkára úgy fogalmazott: „A fogorvos a hétköznapok hőse, mert ő az, aki a bevételről mond le akkor, amikor Horváth Ágnes szerint a világ a profitról szól. Ezért nem kell őt megbüntetni.”

Jónéhány ilyen eset előfordult a vizitdíj tavaly februári bevezetése óta. Legendák keringtek arról a nógrádi háziorvosról, aki Szanda és Tereny községben nem volt hajlandó vizitdíjat szedni, mert szerinte a rendelkezés „alkotmányellenes és orvosi esküjével is ellentétes”, de akadt olyan debreceni orvos is, aki az interneten szólította fel kollégáit a – szerinte alkotmányellenes – vizitdíj-szedés megtagadására.

Járóbeteg intézmények: 6,2 milliárd forint

Fekvőbeteg intézmények: 2,2 milliárd forint

Összes ellátásformánál: 21,7 milliárd forint A miniszter szerint a vizitdíj sikertörténet -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!