Hírek

2008.06.30. 15:55

Kötelezővé vált az elektronikus cégbejegyzés

Mától, azaz július elsejétől kötelező lett az elektronikus cégbejegyzés, amely nemcsak a sorbanállást szünteti meg, hanem az eljárási illetéket is csökkenti.

B.J.

Mától, azaz július elsejétől kötelező lett az elektronikus cégbejegyzés, amely nemcsak a sorbanállást szünteti meg, hanem az eljárási illetéket is csökkenti. Ez korábban 100 ezer forint volt, ez az elektronikus eljárásban viszont csupán 15 ezer forint, és ez az összeg vonatkozik az egyszerűsített eljárásra is.

Az elektronikus cégeljárás informatikai rendszerének kialakításában részt vevő Microsec Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója, Vanczák József lapunknak elmondta: az eddigi papíralapú eljárás postázással együtt 15-25 munkanapba telt. Az elektronikus eljárás ezt az időt annyival rövidítette le, hogy a kézbesítés elektronikusan történt, de a cég által készített összesítés szerint a bejegyzés így is 15 munkanapot vett igénybe.

Az elektronikusan érkezett iratok száma tavaly szeptember óta hónapról hónapra nőtt. Múlt év szeptemberében 1500, idén májusban már 15 ezer kérelem érkezett a bíróságokra. Júniusban eddig ez a szám meghaladta a 24 ezret. Tavaly átlagosan egy hónapban 25 ezer papír- és elektronikus kérelmet adtak be.

Mostanáig a fővárosban csaknem háromezer, vidéken további háromezer ügyvéd szerzett tanúsítványt digitális aláírásra, amely feltétele a gyors cégbejegyzésnek – mondta Vanczák József, aki érdekességként megemlítette, hogy vizsgát tett náluk vak, azaz erősen gyengén látó és egy nyolcvan év feletti ügyvéd is.

Ezek is érdekelhetik