Hírek

2009.02.11. 15:17

Helyszíni tárgyalással folytatódik az olaszliszkai per

Helyszíni tárgyalással folytatódik március 11-én az olaszliszkai emberölés büntetőpere - hangzott el a szerdai tárgyalási napon Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon.

BAMA

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével - részben társtettesként, részben felbujtóként - nyolc embert vádolnak. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én.  A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a férfi autójával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

A szerdai tárgyalási napon a Czibrik Attila vezette bírói tanács tanú meghallgatásával folytatta az eljárást, valamint a bíró ismertetett több jegyzőkönyvet, illetve a bűncselekmény nyomozati szakaszában keletkező dokumentumot. Arról is beszámolt, hogy a korábbi - tavaly novemberi - tárgyaláson lejátszott, titkosan rögzített hangfelvételeket szakértő segítségével próbálják meg hallhatóbbá, érthetőbbé tenni. A szakértő soron kívül elemzi a kapott hanganyagot, és azt is megpróbálja  különválasztani, melyik mondat kitől származik a felvételen.

A hangfelvételek egyébként egy beszélgetést rögzítenek az elsőrendű és a harmadrendű vádlott között, amelyen - "félre nem  érthető módon" - említenek egy Dávid nevű személyt, aki a  hangfelvétel alapján szintén tettlegesen részt vett Szögi Lajos  bántalmazásában. Az elsőrendű és a harmadrendű vádlott akkor tagadta mindezt. A másod- és ötödrendű vádlott védőjének indítványát, amely szerint új elmeorvosi szakértői vizsgálatot kérnek, a bíróság  elutasította. Szintén elutasította azon kérést, hogy tanúként hallgassák meg újra a balesetben elsodort kislányt - akinek édesapja  és édesanyja a másod- és ötödrendű vádlott -, mivel 2008 nyarán az ő  kihallgatása megtörtént, és az esettel kapcsolatban akkor minden  fontos és érdemi információt megkérdeztek tőle.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!