Hírek

2009.04.20. 14:59

A baloldal nem erősödött a válságban - Tovább gyengül a pozíciójuk Európában

A gyökereiket illetően a kapitalizmus megdöntésére vagy megfékezésére létrehozott európai baloldali pártok számára nem hozott erősödést a – lassan már két éve tartó – válság, sőt több fontos uniós tagállamban éppen gyengül a pozíciójuk.

VGO

Emiatt az Európai Néppárt (EPP) akkor is legnagyobb frakció maradhat a júniusi – uniós szintű – parlamenti választásokon, ha a blokkból kilépnek a brit konzervatívok és a csehországi Polgári Demokrata Párt (ODS), amint azt kilátásba helyezték. Ahol valamennyire is tartják magukat a szocialista formációk, az Spanyolország és Dánia.

Madridban a válság és a 14 százalék körüli munkanélküliség megrendítette José Luis Rodriguez Zapatero miniszterelnök kormányát, és a múlt hónapban át kellett engedniük Galicia-tartományt az ellenzéknek, országosan azonban a kormányfő nem népszerűtlenebb, mint konzervatív néppárt vezetője, Mariano Rajoy.

Dániában a szociáldemokrata ellenzék vezetője 37 százalékos támogatottságot tudhat maga mögött, szemben a kormányzó jobbközép vezetője mellett kinyilvánított 16 százalékos szimpátiával. Ezzel azonban a kontinensen nagyjából véget is ért a sor. Svédországban a szociáldemokraták, a számukra szokatlan ellenzéki szerepben nem tudtak erősíteni, amikor pedig ennek orvoslására nyitni próbáltak a szélsőbal felé, akkor erős rosszallást váltottak ki a közvéleményben. Franciaországban a hagyományos baloldal megítélése jelenleg ugyanolyan gyenge, mint a hatalmon lévő neo-gaulleista párté, feljött viszont a trockista-rebellis nézeteket valló új, antikapitalista párt, amelynek vezetője – Olivier Besancenot – ügyes szónoklataival és nyilatkozataival nyit szabad teret pártja és választói számára.

Az ősszel választásokat tartó Németországban a konzervatív pártok őrzik a 34 százalék körüli támogatottságukat, és várhatóan kormányt tudnak alakítani az ottani szabaddemokratákkal, akiknél a szavazói szimpátia 17 százalékra növekedett, a legutóbbi, 2005-ös választásokon elért 10 százalékról. A német szociáldemokraták – a jelenlegi viszonyok alapján – 25 százaléknyi szavazatra számíthatnak, az ottani szélsőbal – a „Linke” nevű csoport – viszont nem tudja megismételni a francia testvérpártjának sikereit és 10 százalék körüli szinten áll.

A kontinensen másutt szintén jól szerepelnek a felmérésekben a jobboldali pártok. Olaszországban Silvio Berlusconi koalíciója a gazdasági bajok ellenére szilárdan őrzi a parlamenti többségét, köszönhetően nagyrészt annak, hogy a baloldal vezéregyéniségének tartott Walter Veltroni februárban váratlanul lemondott. Nagy-Britanniában a Munkáspárt támogatottsága már hosszabb ideje elmarad a David Cameron által vezetett, ellenzéki konzervatívokétól.

A jobbközép vagy konzervatív pártok bázisát szinte minden országban erősíti, hogy még a bőség esztendeiben kevéssé lelkesedtek a neo-liberális gazdasági elvekért és a pénzügyi kapitalizmusért, emellett általában szigorúbb piaci szabályozást követeltek. Így a baloldali pártokkal szembeni gyanakvás annak ellenére fennmaradt, hogy a közéletet és a sajtót elárasztotta a „kapitalizmus végéről” szóló közbeszéd.

Felróják még a baloldali pártoknak, hogy a jó konjunktúra éveiben nem tartalékokat képeztek a mostani nehéz időkre, hanem jóléti programokat kreáltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!