Hírek

2009.04.23. 12:22

Elégedetten távozott a Milan

Az AC Milan vezetői elégedetten távoztak, s jó hírét keltik majd a világban Magyarországnak a ligaválogatott elleni szerdai barátságos mérkőzést követően - nyilatkozta az MTI-nek Gelei Károly, a budapesti esemény főszervezője.

MTI

A Puskás Ferenc Stadionban 20 ezer néző előtt megrendezett, 5-2-es olasz sikerrrel zárult mérkőzés végleges pénzügyi eredményére ugyan még néhány napot várni kell, ám Magyarország egyetlen UEFA- és FIFA-engedéllyel rendelkező mérkőzésszervezője szerint mindenképpen megérte tető alá hozni a találkozót.

"Az, hogy anyagilag rentábilis volt-e a meccs, csak később derül ki. Persze bízom benne, hogy legalább nullszaldósra sikerült kihozni - mondta Gelei. - Két ok miatt is fontos volt nekünk a mérkőzés. Egyrészt a Milant nem lehet bármikor Magyarországra hozni, így annak ellenére is ki kellett használnunk a lehetőséget, hogy csupán két és fél hetünk maradt a szervezésre, hírverésre. Másrészt pedig így bebizonyíthattuk, hogy ennyi idő alatt is képesek vagyunk profin megrendezni egy ilyen eseményt. Ez azt hiszem, sikerült. A milánóiakkal a meccs után váltott néhány szóból is kiderült, hogy nagyon jól érezték magukat itt, és örültek, hogy eljöttek." Gelei Károly saját és a szervező Goal Vision Kft., illetve az ország jó hírnevének erősítése mellett úgy gondolja, hogy a legfontosabb célt, a közönség szórakoztatását is elérték: "Egy ilyen típusú meccsnek csak akkor van értelme, ha nézők jól szórakoznak. A magyar csapat is nagyszerűen játszott, s a milánóiakban sem kellett csalódnunk. Ronaldinho megmozdulásai például már önmagukban külön élményszámba mentek, de a Milan általában véve is nagyszerű partner. Rengeteg a sztár náluk, így akkor sincs baj, ha egyikük-másikuk gyengébb napot fog ki."

A korábbi válogatott kapus elmondta, a későbbiekben is szeretnének hasonló mérkőzéseket szervezni Magyarországra, mert ezekkel is segíthetik a hazai futball felemelkedését. A következő találkozó már szervezés alatt van, s noha Gelei részleteket még nem akart elárulni ezzel kapcsolatban, azt elmondta, hogy júliusban kerülhet sor egy újabb sztárcsapat magyarországi fellépésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!