Hírek

2009.04.06. 00:00

Felhatalmazás a szigorra

Tegnap óta hivatalosan is Bajnai Gordon az MSZP miniszterelnök-jelöltje, a kormánypárt kongresszusa 93 százalékos aránnyal támogatásáról biztosította.

VG-összefoglaló

A válságkezelő kormány jobb megoldás Magyarország számára, mint az előre hozott választás – fogalmazott tegnap a kormányfőjelölt, aki hitet tett a gazdaság és a vállalkozások megerősítése, valamint az állam még takarékosabb működésre szorítása mellett. Néhány részleten kívül azonban a kongresszuson sem számolt be arról, pontosan mit is takar a válságkezelő program, így egyelőre csak a múlt heti politikai nyilatkozat alapján körvonalazható, milyen szigorításokra számíthatunk a következő hónapokban.

Az ugyanakkor nyílt titok, a miniszterelnök-jelölt a korábbi 3–3,5 százalék helyett immár 5,5–6 százalékos recesszióval számol 2009-re, ezért mindenképpen ragaszkodni fog a megszorításokhoz. Tény, a legutóbbi felülvizsgálatok alapján a valutaalap és az EU is újabb költségvetési megtakarításokhoz és reformokhoz köti a további hitelek folyósítását. A miniszterelnök-jelölt tegnap délután az SZDSZ országos tanácsának ülésén is beszámolt programjáról. Az MSZP-kongresszuson egyébként Lendvai Ildikót 91 százalékos arányban választották meg pártelnöknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!