Hírek

2009.10.16. 17:33

Bajnai a válságon innen és túl

Fél éves lett a Bajnai-kormány, és a miniszterelnök szerint előbbre jutott az ország, mint az várható volt. Viszont egyre több a munkanélküli.

Világgazdaság Online

Ha rövid időn belül nem következik be kedvező fordulat, akkor az államcsődöt nem lehet elkerülni – hangoztatták főleg jobboldali közgazdászok még idén február-márciusban is, amikor már régen rendelkezésre állt a Nemzetközi Valutalaptól felvett 25,1 milliárd dollár összegű pénzügyi mentőcsomag. Úgy látszik, hogy bekövetkezett ez a kedvező fordulat, mert az államcsőd elmaradt, és némileg stabilizálódott a válságba zuhanó ország.

„Be kell valljam, nem számítottam ilyen gyors előrehaladásra, ilyen gyors eredményekre. Messzebbre jutottunk a válságból kivezető úton, mint azt fél éve reméltem” – értékelte kormánya első fél évét Bajnai Gordon. A miniszterelnök példaként említette, hogy ma a nemzeti valuta 40 forinttal erősebb az euróhoz képest, mint a kormányzás kezdetekor. Ez pedig 1,7 millió devizahitelesnek nyújt könnyebbséget a részletek fizetésében.

Emlékezetes, hogy április 14-i kormányfői eskütétele után Bajnai Gordon négy fő célt tűzött ki: az azonnali válságkezelő lépések megtétele, az egyensúly visszaállítása, a gazdasági növekedés újbóli beindítása és a bizalom visszaszerzése. Tény: meglehetősen kilátástalan helyzetből indította munkáját a kabinet, hiszen a miniszterelnök személyét sem volt könnyű megtalálni.

A válságkezelő lépésekkel nem volt baj, hiszen a teljesség igénye nélkül ide tartozik a közszféra béreinek 2 éves rögzítése és a 13. havi juttatás megszüntetése, a szociális juttatások szűkítése, benne a 13. havi nyugdíj megszüntetése.

A gazdasági növekedéssel azonban határozottan baj van:Magyarországon idén 6,7 százalékos visszaesést vár az IMF, jövőre pedig optimistán 0,9 százalékos csökkenést valószínűsítenek. A kormány ugyan eltökélt abban, hogy betartja az idei évre és a 2010-re vonatkozó államháztartási hiánycélt, de ettől természetesen még nem teljesedik be automatikusan az a jól hangzó ígéret, hogy a magyar gazdaság 2011 után a 3 százalékot meghaladó mértékben bővülhet. A számokkal persze könnyen lehet bűvészkedni – főleg választások előtt –, de az biztos, hogy amíg a munkahelyek száma újra nem növekszik, addig nem beszélhetünk a válság végéről.

Egyelőre pedig folyamatosan nő a munkanélküliek száma, az elmúlt egy évben 100 ezerrel gyarapodott az állástalanok tömege.
A miniszterelnök szeme előtt természetesen csak egy cél lebeg: a T. Ház minél kevesebb módosítással fogadja el a 2010-es költségvetést. Bajnai Gordon szerint a büdzsé stabilizálja az ország helyzetét, és az adócsökkentésen keresztül megnyitja a lehetőséget a növekedés előtt. „Könnyű lesz ígérgetéssel elfelejtetni jövő áprilisig, hogy hol tartottunk tavasszal, milyen mértékű veszélyben volt az ország” – mondta a kormányfő.

„Bajnai Gordon elveszítette józan ítélőképességét. Ténykedése a gyurcsányi politika folytatása, hazugságokkal és felesleges megszorításokkal” – fogalmazott a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter szerint sürgősen vissza kell vonni az életveszélyes költségvetést, és Bajnainak félre kell állnia a változás útjából. Leszögezte: a munkanélküliség nemsokára átlépi a 10 százalékot, mert újabb tízezrek veszítették el munkahelyüket. „Míg a környező országok gazdasága jövőre már növekedni fog, Magyarországon további csökkenésre számíthatunk” – állította a Fidesz szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!