Hírek

2009.10.30. 11:11

Gusztos: két hónapja még frakcióvezetőnek kértek fel

Két hónappal ezelőtt még frakcióvezetőnek szerette volna Retkes Attila Gusztos Pétert.

ATV

Gusztos Péter az ATV műsorában azt mondta, számára is érthetetlen, hogy az Ügyvivői Testület miért nem akarta jelölni, de a testület ezen terveiről nem tudott. Ettől függetlenül döntött ugyanis úgy, hogy nem indul a 2010-es választásokon. Gusztos Péter döntését azzal indokolta, hogy szerinte az új, jelenlegi SZDSZ antiliberális, üres lózungokkal próbálja talpra állítani a pártot.

Gusztos Péter úgy látja az EP választások katasztrofális eredménye után fel lehetett volna állni, de megszűnt az SZDSZ-ben a közös stratégiai gondolkodás, mindenki a maga feje után megy, ez pedig sehova nem vezet.

A politikus hozzátette: minden egyes új, liberális szervezet megjelenése csökkenti az SZDSZ esélyeit, hogy jövőre bejusson a parlamentbe. Más párt színeiben biztosan nem indul a jövő évi választásokon, de a politikai életből nem vonul ki. Szerinte ugyanis 2010. után kell felépíteni egy új liberális pártot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!