Hírek

2009.10.15. 05:36

Józsi bá' (fel)támadása

Hogy Torgyán megint a visszatéréssel kacérkodik? Hát, istenem..., még mindig szívesebben látok az ország házában egy vén ripacsot, aki bár gyakran idétlenkedik és hülyeségeket beszél, de virtigli úriember, és alapvetően tiszteli a demokratikus játékszabályokat, mint azokat, akikről lerí, hogy az életben se volt gyerekszobájuk, és akik a zsidózáson és cigányozáson kívül máshoz nemigen értenek.

Stanga István

Szégyen, nem szégyen, be kell valljam, valósággal nosztalgikus érzéseim támadtak annak az interjúnak az olvasásakor, amelyet az egyik országos napilap készített Torgyán Józseffel, és amelyből kiderült, hogy az egykori kisgazdavezér által gründolt, igen hangzatos nevű Szövetség a Megújuló Magyarországért Torgyán-Kisgazda-Koalíció indulni szándékozik a 2010-es országgyűlési választásokon. Hogy a néhány nap múlva 77 éves Torgyán doktor vajon fenyegetésnek szánta-e a szavait, avagy komolyan gondolja a sokadik (fel)támadását, az számomra egyáltalán nem világos, ám annyi tény, hogy a volt agrárminiszter, az Orbán–Torgyán-kormányzat második embere a beszélgetés során a csak rá jellemző „szerénységgel” mesélt az egyetlen egy fillér nélkül, „puszta lelkesedésből, hatalmas munkabírással” létrehozott vadi új politikai formációról, amelyből nem hiányzik a „szellemi bázis”, és amit csupán azért hozott létre, mert az ország minden részéből megkeresték, hogy „Józsikám, olyan a helyzet, jönnöd kell”, továbbá mert „elvileg pénz és paripa nélkül lehetetlen bejutni a parlamentbe, de sokan gondolják úgy, ha létezik ma valaki, aki minderre képes, az én vagyok”.  Nos, ez valószínűleg így igaz (ha meg nem, az önbizalom akkor sem árt), ám hogy az örömünk még nagyobb legyen, az elnyűhetetlen vezér azt is elárulta, hogy a szervezés nagyszerűen halad – „a Dunántúlon már állnak a jelöltjeink, most teljes erővel rászaladunk a Tiszántúlra” (jaj, szegény Tiszántúl! – A szerk.) –, és hogy a magyar haza csak azért nem lett előbb  megmentve, minthogy „a visszatérésemre 2006-ban még nem érett meg a helyzet”.  

No, de úgy látszik, mára megérett..., hála a jó istennek. És ezt egyáltalán nem valamiféle malíciával mondom, végtére is éppen itt lenne az ideje, hogy ebbe a bánatos és hangulattalan magyar belpolitikába újra egy kis szín, egy kis vidámság költözzön. Jó, jó, tudom, hogy az idő megszépíti az emlékeket, meg hogy a „chilei cseresznye”, a „patakvér”, a „féregirtás” és még húszezer hasonló – szintúgy örökbecsű – kifejezés „gazdájában” a jópofa bohócot szerettük (már persze, aki szerette és jópofának tartotta), dehát akkor is... Mert egyrészt még mindig jóval szívesebben látok az ország házában  egy vén ripacsot, aki bár gyakran idétlenkedik és hülyeségeket beszél, de virtigli úriember, és alapvetően tiszteli a demokratikus játékszabályokat, mint azokat, akikről lerí, hogy az életben se volt gyerekszobájuk, és akik a zsidózáson és cigányozáson kívül máshoz nemigen értenek..., másfelől meg, ha egyszer se Antall József, se pedig Orbán Viktor nem volt finnyás, amikor koalíciós partnert kellett találni (és most ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a kényszer és a parlamenti matamatika), akkor bizony nekünk se lehetnek különösebb kifogásaink. És hát, ezzel részint meg is magyaráztam, miért olvastam bizonyos nosztalgiával Torgyán sokadvirágzásáról..., merthogy,  amikor a „rózsadombi kisgazda” – hogy úgy mondjam – a fénykorát élte, nemhogy nem volt ilyen elvadult légkör ebben a szerencsétlen országban, de az embernek időnként még mosolyogni is kedve támadt, ha egy kicsit bele-belekukkantott a politikába. Ma ugyanez sokkal inkább undort okoz. Na, úgyhogy a magam részéről ezért várom vissza annyira mindnyájunk Józsi bá''ját..., hogy a T. Házban végre megint felcsendüljön a „mindenki monnyonle”.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!