Hírek

2009.10.28. 09:23

Mit tehet a sejk? – Bizonytalanság az olajkitermelés körül

Sok a bizonytalanság a világ kőolajtermelésének több mint harmadát kibocsátó Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetének (OPEC) december 22-i, angolai találkozója körül.

Világgazdaság

Néhány napja az olajkartell főtitkára, Abdalla el-Badri még azt nyilatkozta: várhatóan emeli a szervezet a kitermelési kvótákat a következő ülésen, hogy a válságból való kilábalást ne gátolja a hordónként esetlegesen 100 dollár környékére emelkedő kőolajár. A tagországok olajipari minisztereinek napokban megjelent nyilatkozatai azonban már ellentmondanak ennek, így könnyen lehet, hogy mégsem nő az immár több mint egy esztendeje változatlan kvóta.

„Csak akkor hajlandó megemelni a kitermelési kvótát az OPEC, ha azt a piaci kereslet valóban alátámasztja majd” – közölte például Abdullah bin Hamad al-Attijah katari olajminiszter a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva. A katari miniszter szerint a fekete arany ára néha nem a piaci kereslet-kínálat függvényében alakul, mostanában például leginkább a dollár árfolyama mozgatja, a befektetők ugyanis kőolajat vásárolva próbálják fedezni az egyre gyengülő zöldhasúban lévő pozícióikat. Egyebek között ez okozta azt is, hogy az energiahordozó hordónkénti ára a múlt hét közepén 82 dollárra, vagyis egyéves csúcsra emelkedett.

Kuvaitban sem kívánják a kitermelést növelni. „Az OPEC csak azután emeli a kvótákat, miután a tagok rendesen betartották a meglévő korlátozásokat” – mondja Ahmad al-Abdullah al-Sabah sejk, Kuvait olajminisztere.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!