Hírek

2009.11.16. 09:41

Indul az adventi vásárszezon

Hatszázezer turistát várnak a Vörösmarty térre – Sorban állnak a kézművesek a részvételért

Világgazdaság Online

A hét végén indul az adventi vásárszezon: a karácsony előtti rendezvények igazi idegenforgalmi látványossággá nőtték ki magukat országszerte, s turisták százezreit mozgathatják meg másfél hónap alatt.

A legismertebb és legnépszerűbb rendezvény kétségkívül a november 20-án, pénteken induló Vörösmarty téri Budapesti Karácsonyi Vásár. Fekete László, a szervező BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaság kérdésére elmondta, az idei költségvetésük nagyjából megegyezik a tavalyival, amely 80 millió forint volt. A vásáron kiállítók száma sem változik – kicsit több mint 120 stand várja az idén a látogatókat – s ez a jövőben is valószínűleg hasonló marad, ugyanis a további bővülésnek a tér mérete határt szab.

Fekete László elmondta, a bérleti díjon sem változtattak: a helyszíntől és a stand méretétől függően idegenforgalmi adó nélkül 150–400 ezer forintot fizetnek a kézművesek.

A kiállítókat egyébként szigorúan megválogatják – ebben a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) szakmai segítségét kérik –, a szervező szerint ez a kulcsa a vásár sikerének is, vagyis hogy csak kiemelkedő minőségű, hagyományos, igazi kézművestermékeket árusíthatnak a rendezvényen. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy tavaly a Sunday Times brit újság Európa legjobb karácsonyi vásárának minősítette a Vörösmarty téri rendezvényt, ahova évről évre közel 600 ezer, több mint 70 százalékban külföldi turista látogat el. Számos országból szerveznek kimondottan az adventi vásár miatt néhány napos utakat Budapestre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!