Hírek

2009.11.11. 05:46

Nobel-díj és hazugságok

Már évek óta kering egy történet Kertész Imréről, pontosabban az „általa” írt Csacsifogat című vígjáték születésének és bemutatásának körülményeiről, amely nem éppen a legjobb fényben tünteti fel Nobel-díjas írónkat. Mindez annak a Die Welt-interjúról jutott az eszembe, amelyben Kertész a hazugságokról beszélt.

Stanga István

Napok óta foglalkoztatja a honi közvéleményt az az interjú, amelyet a Die Welt című német lap készített a Berlinben élő Nobel-díjas magyar íróval, a 80. születésnapját a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóján ünneplő Kertész Imrével, s amelynek egyfajta szövegét idehaza a Magyar Távirati Iroda fordításában ismerhették meg a magyar olvasók. Egyfajta szövegét, mondom, merthogy ma már azt sem lehet pontosan tudni, valóban azt és úgy nyilatkozta-e Kertész, amit és ahogyan itthon „elmeséltek” nekünk, és amely – meglehetősen sarkos – kijelentésekkel kapcsolatban egymásnak gyökeresen ellentmondó állításokat hallhattunk. Ezért aztán enyhén szólva sem könnyű eldönteni, tényleg elhangzottak-e azok a Kertész-mondatok, hogy Budapest „teljes mértékben balkanizálódott”, hogy Magyarországon „a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak”, hogy „a szocialista évek alatt egyetlen egy államilag engedélyezett könyvet se olvastam (...) mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam”, s hogy „a magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha”, avagy valakik valamiért meghamisították az interjút, ahogyan azt az író állítja. Kertész ugyanis a Duna Televíziónak arról beszélt, hogy „félremagyarázták” a szavait, mert bár voltak kritikus mondatai, „de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket”, és hogy a „rágalomhadjárat” miatt kénytelen lesz majd lépni, mert „szeretném, ha a közönség, a magyarok, akik olvasnak engem, megtudnák az igazságot”, s mert „nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik és nem hazudoznak rólam”. No, már most, nem foglalkoztam volna ezzel az egész botránnyal (mint ahogyan ezidáig soha nem írtam első és egyetlen irodalmi Nobel-díjasunkról), ha Kertész nem beszél gyomorfelfordulásról, hamisításról és hazugságokról..., legalábbis  addig nem, amíg nem sikerül megnyugtató módon tisztáznia azt a mendemondát, amely róla szól, s amelyben bőven akad hamisítás is, hazugság is.

A történetet – amiről először évekkel ezelőtt hallottam és olvastam – talán azzal Kertész-nyilatkozattal érdemes kezdeni, amely az egyik televízióban hangzott el, s amelynek során Kertész arról beszélt, hogy a Csacsifogat című darabja komoly színpadi sikereinek – közelebbről: a jogdíjaknak – köszönheti, hogy minden különösebb anyagi nehézség nélkül írhatta meg a 2002-ben Nobel-díjjal elismert regényét, a Sorstalanságot. Ami persze, nagyon is elképzelhető, elvégre a Csacsifogatot (amelyet 1959-1960 táján láthatott legelőször a közönség) az idők folyamán úgy két és fél ezerszer játszották, ami bizony meglehetősen szép pénzt hozhatott a szerzőnek..., illetve hát, Kertésznek, merthogy a valódi szerző mindebből egy fityinget sem látott. Merthogy a méltán népszerű végjátékot (de legalábbis annak oroszlánrészét) minden jel szerint nem Kertész, hanem az a Bán Pál írta még az 1950-es évek közepén, aki Kertész testi-lelki jóbarátja volt, és aki 1956. október 25-én érvényes útlevéllel hagyta el Magyarországot, ahová nem is tért vissza. Mint Bán egy újságírónak később elmesélte, 1959-ben egy levelet kapott Kertésztől, aki azt kérte, hadd mutathassa már be a saját neve alatt Bán darabját (egy disszidens művét amúgy se játszanák), ami egyrészt Kertésznek is jól jönne, mert nyomorog, másrészt a befolyó jogdíjakból támogatni lehetne Bán itthon élő szüleit. Bán azonban közölte, nem járul hozzá a mű ilyenformán való bemutatásához, és ezzel az ügyet a maga részéről lezártnak tekintette. A többi már színháztörténelem..., a vígjátékot bemutatták, Kertész számára mindez sikert és pénzt hozott, ellentétben Bán szüleivel, akik egyetlen forintot sem kaptak az előadások nyomán. Azt, hogy mindez egészen pontosan így zajlott-e, esetleg akad egy-két olyan epizód, amely a legendárium része, nem tudom, ám tény, hogy magam Kertésztől sem a történet felröppenésekor, sem pedig azóta kategorikus cáfolatot nem hallottam. Ami persze, az ég világon semmit se von le a Sorstalanság irodalmi értékéből..., de engem valamiért mégis zavar.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!