Hírek

2010.08.28. 05:10

A miskolci Jobbik „táboroztatna”

Kérem szépen, hol van az előírva, hogy kizárólag a bűncselekményeket elkövető cigányokat lehet megfosztani az állampolgárságuktól és táborba zárni? Miért ne tehetnénk ezt a bűnöző magyarokkal, netán úgy általában a romákkal? Vagy mondjuk az egykori „kommunistákkal”, az előző rendszer ilyen-olyan haszonélvezőivel, hogy a politikai ellenfelekről, esetleg a nekünk valamiért nem tetsző emberekről már ne is beszéljünk...

Stanga István

„...A Jobbik emberközeli gondolkodásmódjának szellemében személyesen jártam Miskolc utcáit, beszélgettem a választópolgárokal. Kíváncsi voltam az emberek problémáira” – egyebek mellett ez áll abban a közleményben, amelyet Szegedi Márton, az önmagát radikálisnak pártnak nevező politikai erő miskolci polgármester-jelöltje fémjelez, s amelyet egy másik Szegedi, jelesül Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője juttatott el az MTI-hez. És hogy mit tapasztalt Szegedi Márton? Nos, a dokumentum szerint azt, hogy Miskolc több városrészében ma jószerivel senki sincsen biztonságban az adófizetők pénzéből eltartott, segélyekből élő, bandákba verődő cigánybűnözőktől – amely jelenség Szegedi szerint nem csupán a bérből és fizetésből élő magyar embereket tölti el aggodalommal, hanem a cigányságot is –, valamint, hogy „Pintér és Orbán közbiztonsági ígéretei hamisnak bizonyultak”, tehát „az MSZP után most a Fidesz is becsapta a miskolci embereket”. Ám Szegedi – ahogy az egy polgármester-jelölthöz illik is – nemcsak a diagózist állítja fel, hanem mindjárt terápiát is javasol. Mert miután megállapítja, hogy az olasz és a francia kormányzat helyesen döntött a cigánytelepeken élő romák hazatoloncolásáról (nem is beszélve a szlovák kormányról, ami a Felvidéken „nemcsak alaposan megkurtította a segélyeket, de katonai erővel verte le az őrjöngő, fosztogató hordákat”, amelyek „érdekes módon azóta civilizáltabban viselkednek”), rögtön azt is elárulja, hogy a Jobbik miskolci szervezete – hatalomra kerülve – hogyan  kezelné a kialakult helyzetet. Eszerint Szegediék helyi „három csapása” a következő lenne: először is minden cigánybűnözőt kitiltanának Miskolcról, ezt követően XXI. századi, nyugat európai mintájú táborokba zárnák őket, végezetül javasolnák a T. Háznak és a kormánynak az érintett személyek állampolgárságának a megvonását.  

Nos, ha eltekintünk attól az „apróságtól”, hogy a világon eleddig senkinek semmit sem sikerült megoldania emberek és népek táborokba zárásával, nem különben pedig attól a ténytől, hogy a Jobbik a palesztinok esetében nemhogy a gettókkal, de még csak a gázai övezet izraeli blokádjával sem ért egyet, úgy a Vona Gábor vezette párt miskolci „alegységének” ötletét rendkívül konstruktív és persze, előremutató megoldásnak minősíthetjük, amely mindezeken túl jól tükrözi azt az „emberközeli gondolkodásmódot”, amiről a két Szegedi által szignált közleményben is szó esik. Konstruktív és előremutató megoldásnak – mondom –, amelynek ráadásul megvan az az előnye is, hogy (természetesen csak ha a helyzet megkívánja) minden különösebb nehézség nélkül továbbfejleszthető. Hiszen hol van az előírva, hogy csakis a bűncselekményeket elkövető cigányokat lehet megfosztani az állampolgárságuktól és táborba zárni? Miért ne tehetnénk ezt a bűnöző magyarokkal, netán úgy általában a romákkal? Vagy mondjuk az egykori  „kommunistákkal”, az előző rendszer ilyen-olyan haszonélvezőivel, azután a mostani politikai ellenfelekkel, esetleg azokkal, akik valamely ok folytán nem tetszenek nekünk...? Félreértés ne essék, nincs szándékomban viccet csinálni a történetből, hiszen mind a közbiztonság erősítését, mind pedig a magyarországi cigányság helyzetének a rendezését kardinális kérdésnek tartom, ugyanakkor az is a meggyőződésem, hogy az olyan elképzelések, mint amilyennel a Szegedi–Szegedi páros most előállt, legfeljebb arra jók, hogy további indulatokat keltsenek, jóllehet ezekből már jelenleg is sokkal több van, mint kellene. Arról nem beszélve, hogy magukra valamit is adó európai politikusok ilyesmivel előhozakodni se mernének.

P. S.: A témával kapcsolatosan Vona Gábor Jobbik-elnök az MTV-ben úgy  fogalmazott, biztos benne, hogy Szegedi Márton önfenntartó börtönökre gondolt, amikor azt mondta, a Jobbik táborokba záratná a többszörösen visszaeső, cigány származású bűnözőket. Az állampolgárság megvonását  a pártelnök sem tartja kivitelezhetőnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!