Hírek

2010.08.02. 16:10

Reuters: A Fidesz-kormány kétszer sokkolta a befektetőket

A Reuters a Magyarország kockázataival kapcsolatos elemzésében leszögezi, hogy a Fidesz-kormány májusi hatalomátvétele óta már kétszer sokkolta a befektetőket.

Reuters - Világgazdaság Online

Az első sokkot az a megjegyzés jelentette, miszerint Magyarország Görögországhoz hasonlóan az államcsőd szélén áll. A második megrázkódtatás három hete következett be, amikor az IMF-EU delegáció megállapodás nélkül hagyta el az országot.

És bár – mint arról a Reuters beszámol – a tárgyalások megszakadása miatt bekövetkező piaci pánik mostanra lecsengett, továbbra is komoly politikai kockázatok állnak fent Magyarországgal kapcsolatban. Két hitelminősítő már leminősítést helyezett kilátásba Magyarországot illetően és jövőre nehézségek merülhetnek fel a költségvetési hiánycélt illetően.

Ezért a következőkben érdemes odafigyelni a kormány, illetve az IMF nyilatkozataira, illetve az EU megnyilvánulásaira azzal kapcsolatban, hogy hajlandó-e az IMF-től függetlenül tárgyalni Magyarországgal. Augusztus 24-én 305 milliárd forintnyi államkötvény jár le, ez szintén figyelmet érdemel, illetve a befektetőknek szemmel kell tartaniuk a kéthetente tartott államkötvény aukciókat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!