Nyugdíjvita hiperdemagógiával

Noha dicsekedhetnék azzal, hogy lám-lám, én megmondtam előre, milyen elkeseredett harc indul rövidesen az elkövetkező évtizedek nyugdíjasaiért (pontosabban azok járulékaiért), nem teszem, hiszen egyáltalán nem volt nagy kunszt megjósolni, hogy a kormánypárt által ideiglenesen (?) lenyúlt nyugdíjmegtakarítások ügyében hamarosan egymás torkának esnek majd a honi politikai erők. És bár a pénztári tagokért folyó háborúskodás igazán kemény csatáira minden bizonnyal csak a jövő évben kerül sor (lévén az Orbán-kormány 2011. december 31-ig „téríti el” a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket az állam kasszájába), már most ízelítőt kaphattunk abból az adok-kapokból, amelynek néhány hónap múlva jószerivel naponta a tanúi lehetünk. A verbális ütésváltást ezúttal a szocialista párt, még közelebbről Szanyi Tibor MSZP-elnökségi tag azon sajtótájékoztatója indította, amely arról igyekezett meggyőzni az érintetteket, hogy ne lépjenek át az állami nyugdíjrendszerbe, mivel jó esély mutatkozik arra, hogy a magánkasszák kibírják majd az Orbánék által okozott 14 hónapos „állami aszályt”. Ám ha mégsem így történne – vélik a szocialisták –, akkor lehetővé kellene tenni a polgároknak, hogy az eddig felhalmozott vagyonukat az állami „buksza” helyett önkéntes nyugdíjpénztárakba irányíthassák. Nos, talán mondanom se kell, hogy mindezzel homlokegyenest ellentétes véleményt fogalmazott meg Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, aki szerint most már napokon belül megszületnek azok a szabályok, amelyek kivétel nélkül mindenkinek biztosítják majd az állami rendszerbe való átlépést, amely lehetőséggel – így Szijjártó – az emberek döntő többsége nyilván élni is fog, minthogy ez jelent számukra biztonságot és biztos nyugdíjat. A vita persze, korántsem véletlen, mert bár a felek a leendő nyugdíjasok érdekeiről, biztonságról és kockázatokról papolnak, aki nem hülye, pontosan tudja, hogy javarészt az einstandolt nyugdíjkasszák sorsán áll vagy bukik a 2011-es büdzsé.

Most már – teszem hozzá –, mert ha annak idején Brüsszel rábólint Orbán Viktorék azon elképzelésére, hogy bátran hagyják „elszaladni” a 2010-es, illetve 2011-es költségvetési hiányt (elvégre nem megszorításokat ígértek a választóknak, hanem a szocialistákétól eltérő politikát), idehaza egészen másként alakulnak a dolgok. Ám mivel Barrosóék úgy hajtották el a hazai diadaltól még mámoros magyar kormányfőt, mint annak a rendje, néhány nap leforgása alatt elkészült egy új forgatókönyv, amelyben már szó sincs 6-7 százalékos (vagy még nagyobb) hiányról, s amelynek kulcsfontosságú elemei a bankokat, az energiaszektort, a távközlési és telekommunikációs cégeket, valamint a kereskedelmi láncokat sújtó úgynevezett válságadók, különösképpen pedig azok a százmilliárdok, amelyekhez a nyugdíjkasszák államosítása révén jutott a Fidesz, kiváltva ezzel sokak megrökönyödését. És hogy ez utóbbi ügy mekkora jelentőséggel bír a kormány számára, azt nemcsak az Alkotmánybíróság jogköreinek a szűkítése mutatja – a Fidesz  számára ugyanis a végkielégítéseknél sokkal fontosabb, hogy a talárosok a nyugdíjügyletet ne torpedózhassák meg –, hanem az a hiperdemagógia is, amelyet az előbb említett Szanyi–Szijjártó-polémia során is alkalmunk volt megtapasztalni. Így például azt a durva Szanyi-csúsztatást, miszerint a szocialisták azért se javasolják a polgároknak az állami rendszert, mert azzal „a Fidesz urainak a gazdagodását” szolgálnák (ami azt sejteti, hogy Orbánnak és társainak a zsebébe kerülnének a megtakarítások), no, meg persze, azt a Szijjártó Péter-féle eszmefuttatást, hogy tudniillik Szanyiék messze nem azt szeretnék, hogy biztonságban legyen az emberek pénze, hanem hogy „spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket”..., amely kijelentésnél nagyobb baromságot keveset hallottam, hacsak nem arról van szó, hogy Orbán Viktor „szinkronhangja” Virág elvtárs babérjaira tör. De bárhogy is legyen, magam nagyon örülök ennek az agyatlankodásnak. Legalább látom, hogy jövőre is rettenetesen jól fogunk szórakozni.