Az újra szíven szúrt ország

Az első fokon kiszabott büntetést jelentősen enyhítő ítélet elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan, a társadalom szempontjából megengedhetetlen, s  ellentmond „mind a józan észnek, mind annak, amit fontosnak gondolunk az igazságszolgáltatásról” – egyebek mellett ezeket a sorokat olvashatjuk az MKB Veszprém Kézilabdaklub azon közleményében, amelyet a Magyar Távirati Irodának juttattak el, és ami azt követően született, hogy a Győri Ítélőtábla nem kis mértékben csökkentette azokat a büntetéseket, amiket az elsőfokú bíróság a Marian Cozma meggyilkolásában résztvevő illetőkre korábban kiszabott. És hát, tényleg... Míg az ügyben először eljáró bíróság a 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt történt, az egész országot megrázó gyilkosságban való részvételéért Raffael Sándort és Németh Győzőt életfogytig tartó, Sztojka Ivánt pedig 20 évi fegyházra ítélte (mint tudott, a gyilkosok a csupán 26 éves Marian Cozmát leszúrták, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet  életveszélyesen megsebesítették), addig a Győri Ítélőtábla e büntetéseket 18-18, illetve 8 évi börtönre enyhítette. E döntés egyébként a meggyilkolt Marian édeasapját, a mindenkor nagyon visszafogottan és igazi européer módjára viselkedő Petre Cozmát is kiborította, aki a Győrből érkező hírek hallatán nem csupán azt mondta, az ítélet afféle guillotine volt a számára, de azt is, hogy az igazságszolgáltatás most a hátsó ajtón engedi ki azt, aki a fiát meggyilkolta.  

És bár a Győri Ítélőtábla szóvivője a finoman fogalmazva is meghökkentő döntést követő országos felzúdulás hatására igyekezett a korábbinál jóval enyhébb ítéletet megmagyarázni (azt fejtegetve, hogy miután Raffael és Németh „ölési cselekménye, a két késszúrás rögtönös indulati cselekmény volt”, azt a Büntető Törvénykönyv maximum 20 évi szabadságvesztéssel rendeli büntetni), egy másodpercig sem hiszem, hogy ezzel az indoklással – még ha az jogilag bizonyára megalapozott is – sikerült volna a verdiktet igazságtalannak érző állampolgárokat megnyugtatni. Amit amúgy magam száz százalékig megértek, mivel ezt a „rögtönös indulati cselekmény”-féle dumát valahogy én sem nagyon tudom elfogadni. Különösen, mert amikor annak idején rekonstruálták a Patrióta bárban történteket, számomra úgy tűnt, a Raffel-féle társaság azon a végzetes éjszakán nemcsak szórakozni akart, hanem kötözködni, gizdáskodni, másokat provokálni. Magyarán: ha utóbb el is szabadultak az indulatok, azért a felelősség Raffaeléket terheli. Félreértés ne essék, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy két bírónak joga van ugyanazt az ügyet, ugyanaz az eseménysort másként megítélni, továbbá azt sem csupán hirdetem, de vallom is, hogy a bíróságok ítéleteit mindenkinek illik tiszteletben tartani – ami természetesen nem jelenti azt, hogy azokat ne lehetne bírálni, illetve hogy azokkal mindenkor egyet kell érteni –, mindazonáltal úgy vélem, ha egy ítélet annyira nem találkozik a társadalom igazságérzetével, mint jelen esetben, akkor azon legalábbis el kell gondolkodni. Mert bár a modern világban a büntetés célja már nem a bosszú vagy a megtorlás, az ítéleteknek a társadalmat valahol mégis meg kellene nyugtatni. Ami helyett most sikerült az országot újra szíven szúrni.         

P. S.: Új fejlemény, hogy mivel a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálatot kért a másodfokú bírói döntés miatt, így az ügy véglegesen még nem zárult le.