Vonáék és az ürgebőr

Hogy igaza van-e a Jobbikból 2010 decemberében kizárt Pősze Lajosnak, amikor azt állítja, a hazai és nemzetközi elszigeteltséggel egyaránt küzdő egykori pártja annyira „elporlasztja magát”, hogy a 2014-es országgyűlési képviselő-választáson esélye sem lesz igazán tisztes eredményt elérni, ez idő szerint igen nehéz lenne megmondani, azzal a kijelentésével azonban, miszerint a Vona Gábor irányította csapat egy hamisítatlan „bolsevik párt”, amelynek vezetői képtelenek a sajátjukétól eltérő véleményeket tolerálni, hajlamos vagyok egyetérteni. Igen, hajlamos vagyok egyetérteni, főként,  ami a magát radikális politikai erőnek tituláló gárda sajátos retorikáját, a leginkább a Rákosi-érára emlékeztető szóhasználatát illeti. És hogy utóbbi megállapítás korántsem túlzás, azt példák egész sorával lehet bizonyítani. Utalhatnék – egyebek mellett – a Pősze kizárása kapcsán megfogalmazott Jobbik-közleményre, amely arról szólt, hogy a Szerencsejáték Rt. egykori elnök-vezérigazgatója „eltávolodott a párt irányvonalától”, vagy épp Vona Gáborra, aki a Magyar Távirati Irodának nyilatkozott Pőszének „a frakciót belülről mérgező hovatartozásáról”. És bár az embernek az imént idézett mondatokat is meglehetősen nehéz nevetés nélkül végigolvasni, a koronát a Szabad Nép stílusát idéző kommunikációra az Endrésik Zsolt parlamenti, valamint Kisgergely András és Nagyházi Zoltán önkormányzati képviselők pártból való sürgős eltávolítását megindokló minapi közleménnyel sikerült feltenni, amelynél szórakoztatóbb – s persze, jellemzőbb – dokumentumot nehéz lett volna összehozni.  

Mert ha azt nem is vitatom, hogy azzal a szöveggel, miszerint Endrésik és renitens társai „önös politikai érdekeik alapján, valótlan információkkal a párt megosztására törekedtek, melyhez segítségül hívták az esküszegő és áruló Pősze Lajost – valamikori jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselőt – és a balliberális hvg.hu hírportált is”, a Jobbik-szimpatizánsok között nem csekély sikert lehet aratni, más körben az ilyen esküszegős és árulózós dumákat legfeljebb a sokat emlegetett ''50-es évek paródiájaként lehet eladni. Ám ha már a kormányzati szerepről álmodó Vonáéknak nem snassz a Rákosi Mátyás–Gerő Ernő–Farkas Mihály triumvirátus (korabeli kifejezéssel: trojka) stílusában kommunikálni, a jövőbeli belső ellenségek  kizárásásakor javaslom „A tanú” című örökbecsű Bacsó-Péter mozi méltán legendás szövegeit felhasználni. Különösen, mert azok a Bacsó-mondatok, hogy „Csapásokat adunk és csapásokat kapunk”, hogy „Aki bennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bí­zik. És aki a mi boldog és fényes jövőnkben nem bí­zik, az áruló”, hogy „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire, ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös” vagy hogy „Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség”, a Jobbik szóhasználatából még csak véletlenül sem fognak kilógni. Egyébként nem szeretném, ha félreértenének, nekem ugyanis eszem ágában sincs ezt a mulatságos stílust Vonáék szemére hányni... Sőt, arra biztatnám őket, merjenek végre valami jó kis ürgebőrös történettel előállni.