Hírek

2012.11.19. 12:17

Pénteken választ frakcióvezetőt az LMP

Pénteken választják meg az LMP új frakcióvezetőjét – jelentette be a képviselőcsoport hétfői ülésének szünetében Mile Lajos.

Forrás: MTI

Az LMP a hétvégén kétnapos kongresszust tartott Csillebércen, amelyen a delegáltak elutasították a csatlakozást az Együtt 2014 mozgalomhoz. Csiba Katalin szóvivő ezt a vasárnapi sajtótájékoztatón úgy kommentálta, hogy nemet mondtak a csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitottak.

A résztvevők emellett elfogadták a párt stratégiáját is, amelyik szerint az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet.

A titkos szavazások eredményhirdetését követően Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról. A vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy így döntött két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is. Utóbbi ezt nem sokkal korábban Facebook-oldalán is közzétette.

A képviselőcsoport harmadik helyettes vezetője, Mile Lajos pedig hétfőn 11 órára hívta össze a frakcióülést. A frakcióvezető-helyettes az ülés szünetében azt mondta az újságíróknak, egyelőre csak arról döntöttek: a lemondottak helyére pénteken választanak új embereket.

Mile Lajos kérdésre válaszolva közölte: továbbra is alkalmasnak tartja Schiffer Andrást a frakcióvezetőnek. Hozzátette, ő maga viszont nem ambicionálja ezt a posztot.

 Egyúttal pontosította egy reggeli nyilatkozatát is, amelyikben a Klubrádiónak úgy fogalmazott: nem zárja ki, hogy az LMP csatlakozni fog az együtt 2014-hez, de előbb tárgyalniuk kell.

Mile Lajos ezért felolvasta a kongresszus döntését, amelyik szerint az LMP nem kíván belépni az Együtt 2014 választási mozgalomba. A párt az elfogadott stratégia szabta keretek között folytatja a megbeszéléseket az Együtt 2014 tagszervezeteivel és képviselőivel a politikai együttműködés lehetőségeiről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!