2017.08.23. 20:40
A halál méltósága
Véletlenül se szeretném, ha kiderülne, melyik halálos végű eseménynél történt az a rendőrségi helyszínelés, ami elszakította nálam a cérnát.
Nem a konkrét történet, a jelenség a fontos. Elöljáróban leszögezem: szörnyű helyzet, ha valakit közterületen ér a halál, különösen az, ha baleset, bűntény miatt ér véget az élet. Ott heverni idegenek előtt – esetleg roncsolt testtel, arccal –, „tűrni”, hogy levegyék rólunk ruháinkat, megnézzék a testünkön lévő legkisebb sebeket, nem felemelő.
„A hatóság emberei csak a dolgukat teszik” – hangozhat az egyébként igaz érv. De elvégezni mindazt, ami munkaköri kötelesség, sokféleképpen lehet. Legfőképpen a digitális képrögzítők és a szinte mindenki zsebében ott lapuló okostelefonok világában kellene ügyelni az apró részletekre, hiszen az előbb még ember volt az, akinek a teste ott fekszik védtelen. Nem jó az élőnek se kartonnal letakart, lemeztelenített testet látni, s még rosszabb, ha a szél a papírdarabot megemeli. Ennél a pontnál nem kíván nagy fantáziát a szimatoló döglegyeket is elképzelni.
Jobb helyeken látni, hogy a rendőrség sátrat von az áldozat fölé, s mindenki szeme elől rejtve dolgoznak a szakemberek. Hol fehér, hol világoskék árnyalatú a takarás. De nem is a szín a fontos, hanem a megléte. Megyénkben is telhetne a hatóságok költségvetéséből ilyen apróságnak tűnő, de az elmúlás méltóságát védő kellékre!