időjárás

2020.02.03. 20:00

Erős szél miatt adtak ki első fokú figyelmeztetést Heves megyére

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órát is.

HEOL

Heves megye mellett Baranya megyére, Békés megyére, Csongrád megyére, Nógrád megyére, Jász-Nagykun-Szolnok megyére, Tolna megyére, Vas megyére és Zala megyére is első fokú figyelmeztetést adott ki széllökések miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) keddre. Mint írják, az említett megyékben a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órát is.

Ezen kívül ugyancsak széllökés miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Pest megyére, Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, Fejér megyére, Győr-Moson-Sopron megyére, Hajdú-Bihar megyére, Komárom-Esztergom megyére, Somogy megyére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére és Veszprém megyére

Mint azt a met.hu írja, kedd reggel eleinte a délnyugati, nyugati szél erősödik meg, majd délelőtt a gyorsan északnyugatira forduló szél eleinte a Dunántúlon fokozódik viharossá, majd este északkeleten is északi irányból már viharos szél fog fújni. A legerősebb lökések általában 70-95 kilométer/óra között várhatók, azonban a hegyvidéki részeken, valamint az északnyugati szélre érzékeny szélcsatornás részeken 100-120 kilométer/óra közötti lökések is lehetnek (északkeleten a Bodrogköz lesz a szélre érzékenyebb térség).

Hozzáteszik, hogy kedden délelőtt a front betörésével egy időben a Dunántúlon (esetleg a középső országrészben is) néhol zivatarok is kialakulhatnak. A kevésbé szeles délnyugati tájakon zivatarok környezetében is lehet 80-100 kilométer/órás rövid idejű szélroham.

Sokfelé lehet nagyobb mennyiségű csapadékra számítani. A Tata-Szeged vonaltól északkeletre 10 mm feletti eső várható, északkeleten (Észak-Alföld, Északi-khg keleti része) 20 milliméter is meghaladhatja a 24 óra alatt leeső csapadék mennyisége. Kedden délután a Zemplénben, Mátrában és Bükkben (valamint a Bakonyban, Budai hegyekben is) az eső átvált havas esőbe, hóba. Ott az esti órákban pár centis vizes, tapadó hó eshet (mielőtt megszűnik a csapadék).

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában