Kék hírek, bulvár

2009.11.17. 14:30

Műkincstolvajok rendőrkézen: 50 milliót is érhetnek a kegytárgyak

Egy háromfős egri társaságot gyanúsít a rendőrség azzal a múlt heti betöréssel, melynek során az egri Rác-templomból loptak el értékes kegytárgyakat.

Lovász Anikó

Az ellopott műkincsek pontos értékének meghatározásán még dolgozik a szakértő, azonban azt már most lehet tudni, hogy tízmilliós nagyságrendű lesz a végső összeg, amely akár az 50 millió forintot is átlépheti. A rendőrök időt és energiát nem kímélve dolgoztak az ügyön, s tegnap este őrizetbe is vették a betörés három gyanúsítottját. Az ellopott vallási tárgyak jelentős részét is sikerült épségben lefoglalniuk.

- Múlt hét csütörtökén, hajnalban kaptuk a bejelentést arról, hogy ismeretlen tettesek betörtek az egri Rác-templomba. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon (HRFK) külön nyomozócsoport alakult az ügy felderítésére, amelynek nagy erőkkel láttunk neki. A városban nagy felháborodást keltett az egyházat ért támadás, így a lakosság részéről is óriási segítőkészséget tapasztaltunk a nyomozás során - ismertette az első lépéseket dr. Sasi Csaba r. alezredes, a HRFK bűnügyi osztályának vezetője a rendőrség mai sajtótájékoztatóján.

- A Rác-templomban történtekkel kapcsolatban egy többfős egri csoport került a rendőrség látókörébe, akiknek a neve már több korábbi, különféle egyházak sérelmére elkövetett bűncselekménynél is felmerült - folytatta dr. Sasi Csaba. - Tegnap estére került elegendő információ a birtokunkba, ekkor többeket is előállítottunk a főkapitányságra. Egy részüket tanúként hallgattuk ki, hármójukat pedig gyanúsítottként. Utóbbiak közül ketten részletes, tényfeltáró beismerő vallomást tettek. Őket bűnügyi őrizetbe vettük, s előzetes letartóztatásukat is indítványoztuk.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A kegytárgyak megkerültek Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Dr. Lóczi Zsolt r. alezredes, a HRFK bűnügyi igazgatója elmondta, hogy az elmúlt napokban folyamatosan dolgoztak a bűntény felderítésén, s az értékek előkerítésén. A nyomozók munkáját dr. Juhász István r. dandártábornok, megyénk rendőrfőkapitánya jutalmak átadásával ismerte el. A főkapitány arról is beszélt, hogy pénteki közleményükben a nyomozás sikere érdekében fogalmaztak szűkszavúan.

Újságírói kérdésekre, miszerint lehet-e már tudni, hogy milyen céljuk volt az elkövetőknek a műkincsekkel, azaz tervezték-e, hogy belföldön vagy külföldön értékesítik a tárgyakat, megrendelésre dolgoztak-e, illetve vannak-e további tagjai a társaságnak, a rendőri vezetők azt a választ adták, hogy a nyomozás még tart, több lehetséges szálat még vizsgálnak.

A lefoglalt kegytárgyakat - több 17. század végi, 18. század eleji ikont, egy 17. század végéről származó Bibliát, gyertyatartót, szobrot - dr. Juhász István jelképesen visszaadta Gálity Vojiszlávnak, a Rác-templomot kezelő Budai Szerb Ortodox Püspökség püspöki helynökének. Az egyházi személyiség először Istennek, majd megyénk rendőreinek köszönte meg a műkincsek előkerülését.

- Számunkra ezek a tárgyak nem csupán műtárgyak, hanem szent tárgyak, amelyek több száz éve szolgálják már a vallást, a hívőket. Éppen ezért pótolhatatlanok, felbecsülhetetlen értékkel bírnak, bár tény az is, hogy a gyönyörű ikonok és mesteri ötvösmunkák anyagi értéke sem csekély - szólt az ellopott tárgyakról Gálity Vojiszláv.

A kegytárgyak egyelőre nem kerülnek vissza Egerbe

A szerb ortodox egyháznak több mint negyven temploma van Magyarországon, s mint a püspöki helynök elmondta: többségük nem olyan biztonságos, mint amit a bennük tárolt kincsek megkövetelnének. Templomaik 15-19. századi műemlék épületek, amelyeknek mind a felújítására, mind az állagmegóvásra nagyobb összegeket kell fordítani, ez pedig a biztonság megteremtése elől veszi el a pénzt. A forrásokat az egyház egyedül nem képes előteremteni, így már régóta dolgoznak azon, hogy az állami szervek és a helyi önkormányzatok támogatását is megnyerjék közös örökségünk megóvásához.

Mint a püspöki helynök fogalmazott: a Rác-templom és más templomaik kapcsán is abban bíztak, hogy a gondnokok felügyelete elegendő biztonságot nyújt a szent épületek és tárgyak számára, ám most bebizonyosodott számukra, hogy javítani kell a biztonsági fokozaton. A Rác-templomba is csak azután hozzák majd vissza a lefoglalt tárgyakat, ha az kellően biztonságos lesz.

Mint a püspöki helynök fogalmazott: a Rác-templom és más templomaik kapcsán is abban bíztak, hogy a gondnokok felügyelete elegendő biztonságot nyújt a szent épületek és tárgyak számára, ám most bebizonyosodott számukra, hogy javítani kell a biztonsági fokozaton. A Rác-templomba is csak azután hozzák majd vissza a lefoglalt tárgyakat, ha az kellően biztonságos lesz. A kegytárgyak megkerültek Fotó: Lénárt Márton -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!