Kék hírek, bulvár

2010.07.20. 10:47

Újítottak a rendőrök: ezekkel üldözik a bűnözőket - fotók

A civil autónak tűnő kocsikat főként a bűnügyi szolgálat munkatársai használják majd, de pár a sebességmérő akciókban kap szerepet.

Lovász Anikó

Tizenkilenc új, úgynevezett ügyintéző szolgálati gépjármű állt munkába a megye rendőrkapitányságain, illetve a főkapitányságon. Ebből tizenöt autó azokat a korábban használt kocsikat váltotta fel, amelyeknek már lejárt a bérleti szerződésük.

[caption id="" align="aligncenter" width="344"] Ünnepélyes pillanat: dr. Juhász István r. dandártábornok, megyénk rendőrfőkapitánya (jobbra) átadja az új gépjárművek indítókulcsait. Fotó: Ötvös Imre
[/caption]

A „nyugdíjba vonuló” járművek összesen 1.155.257 kilométert futottak, s jól kiszolgálták a rendőrséget. Olyan ügyeknek voltak részesei, mint a kötözős rablók vagy a Rác-templom kifosztói utáni nyomozás, de az egyiken szállították be a rendőrségre az Eszterházy-téren elkövetett emberölés gyanúsítottját is.

Az ORFK által kötött új bérleti szerződések révén érkező autók többségét szintén a bűnügyi szolgálat munkatársai használják majd, de néhány darabot a sebességmérő akcióknál is bevetnek. Várhatóan három évig róják majd a megye útjait.

Az új autók megoszlása Heves megyében

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 7 darab

Egri Rendőrkapitányság 4 darab

Gyöngyösi Rendőrkapitányság 3 darab

Füzesabonyi Rendőrkapitányság 2 darab

Hevesi Rendőrkapitányság 2 darab

Hatvani Rendőrkapitányság 1 darab

Összesen 19 darab

Mint az ünnepélyes átadási ceremónián elhangzott: nagy eredmény, hogy folyamatosan megújul a rendőrség járműparkja, s nem a használt autók javítására kell áldozni. A frissen átadott négykerekűeket birtokba vevő rendőrök remélhetően a korábbiakhoz hasonló szép sikereket érnek el, s számos elfogás tanúi lehetnek az új eszközök.

Az új autók megoszlása típus szerint

Volkswagen Golf 9 darab

Volkswagen Caddy 2 darab

Skoda Octavia 5 darab

Skoda Fabia 3 darab

Összesen 19 darab

Egri Rendőrkapitányság 4 darab

Gyöngyösi Rendőrkapitányság 3 darab

Füzesabonyi Rendőrkapitányság 2 darab

Hevesi Rendőrkapitányság 2 darab

Hatvani Rendőrkapitányság 1 darab

Összesen 19 darab Az új autók megoszlása típus szerint Volkswagen Golf 9 darab

Volkswagen Caddy 2 darab

Skoda Octavia 5 darab

Skoda Fabia 3 darab

Összesen 19 darab Ünnepélyes pillanat: dr. Juhász István r. dandártábornok, megyénk rendőrfőkapitánya (jobbra) átadja az új gépjárművek indítókulcsait. Fotó: Ötvös Imre -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!