Kék hírek, bulvár

2013.06.10. 16:30

Pert indított a TASZ a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ellen

A TASZ szerint a rendőrség etnikai hovatartozás, illetve bőrszín alapján diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat 2011-ben.

HEOL

2013. június 13-án az Egri Törvényszéken kezdődik a tárgyalása annak a közérdekű pernek, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) saját nevében indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ellen. A TASZ szerint a rendőrség etnikai hovatartozás, illetve bőrszín alapján diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat a 2011. évi szélsőséges „járőrözések” idején és az azt követő hónapokban. A per tétje: a bíróság megállapítja-e az állam felelősségét a romák hátrányos megkülönböztetésében - olvasható a TASZ portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményében.


 
Közleményükben írják: mint az közismert, 2011. tavaszán szélsőséges, cigányellenes, paramilitáris szervezetek (Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, Véderő, Betyársereg) szállták meg a Heves megyei Gyöngyöspata cigánysorát, az állam pedig heteken keresztül tétlenül szemlélte az eseményeket, saját erőszakmonopóliumának bitorlását. A TASZ az események kezdetétől fogva egészen a parlamenti vizsgálóbizottság jelentésének megszületéséig aktív terepmunkájának tapasztalatai alapján folyamatosan és keményen kritizálta a kormány, a belügyi vezetés és a rendőrség mulasztásait.
 
Hozzátették: a rendőrség, fokozva a romákkal szemben kialakult ellenséges, megfélemlítő és megszégyenítő légkört, elkezdte a helyi romákat bagatell (jellemzően közlekedési) szabálysértésekért keményen bírságolni, míg a szélsőségeseket még ugyanilyen szabálysértésekért sem vonták felelősségre. Sőt, miután a szélsőséges csoportok távoztak a cigánysorról, és a település jobbikos polgármestert választott, a rendőrség egészen az év végéig folytatta a járőrözések idején megkezdett, etnikailag aránytalan szabálysértési bírságolási gyakorlatát.
 
A TASZ a kisebbségi ombudsmani jelentések megállapításaira és saját tereptapasztalataira alapozva perelte be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot. Keresetükben egyrészt azt állítják, hogy a rendőrség a szélsőségesek járőrözésének időszakában a cigányokat zaklató paramilitárisokkal szemben elmulasztott intézkedésekkel az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerinti zaklatásban részesítette a gyöngyöspatai romákat. A rendőrség ugyanis ahelyett, hogy megfelelő bűnmegelőzési, bűnüldözési és rendészeti tevékenységgel a közbiztonságot, közrendet és köznyugalmat biztosította volna, a szélsőségesekkel való „empatizálással” tökéletesen aláásta a cigányság biztonságérzetét és a rendőrségbe vetett bizalmát. Ezzel az emberi méltóságot sértő magatartásával fokozta a szélsőségesek által kialakított megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő légkört, amely a cigány származású emberek bűnözőként történő megbélyegzésén alapult - olvasható a közleményben.
 
A TASZ keresetében másrészt azt állítja, hogy a rendőrség 2011. március 1. és 2011. december 31. napja között Gyöngyöspatán folytatott szabálysértési feljelentési és helyszíni bírságolási gyakorlatával szintén megsértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát. Az etnikailag aránytalan szabálysértési bírságolási gyakorlat, amit a szakirodalom etnikai profilalkotásnak hív, egyfelől az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerinti közvetlen hátrányos megkülönböztetést, másfelől zaklatást valósított meg.
 
A per első tárgyalása június 13-án lesz az Egri Törvényszéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!