Kék hírek, bulvár

2015.02.22. 14:15

Négy óra alatt kétszer fogták el a férfit: most előzetesbe került

Pár órával az után, hogy lopás miatt kihallgatták és elengedték, újra vétett a törvény ellen az erki férfi. Most előzetesbe került.

HEOL


A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 19 éves erki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján M. Árpád február 19-én, csütörtökön 23 óra 30 perc körül a gyöngyösi autóbusz pályaudvar kerékpártárolójából megpróbált eltulajdonítani egy kerékpárt, de cselekménye közben az egyenruhások tetten érték.

A 19 éves fiatalt a rendőrök elfogták és előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, ezt követően szabadon bocsátották. Néhány órával később, február 20-án 3 óra 20 perc körül M. Árpád bement egy gyöngyösi büfébe, ahonnan üdítőitalokat, valamint készpénzt tulajdonított el.

Az erki fiatalt cselekménye közben egy üzlet biztonsági őre tetten érte, majd a fiatal a zsákmánya megtartása érdekében bántalmazta a biztonsági őrt.
A gyöngyösi egyenruhások M. Árpádot elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett – rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásnak elrendelését.

A gyöngyösi nyomozók, továbbá azt is megállapították, hogy M. Árpád 2015. február 19-én 20 óra körüli időben egy másik gyöngyösi büfébe is bement, de onnan értékszerzés nélkül távozott.

A rendőrség kezdeményezésére a bíróság február 22-én elrendelte M. Árpád erki lakos előzetes letartóztatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!