Kék hírek, bulvár

2015.02.16. 12:00

Számítógépet, hangfalat is dobált a kilencedikről a dühös asszony

A főügyészségi ügyésztől megtudtuk: az egri nő, aki ellen most vádat emeltek, tavaly ősszel valóságos bombatámadást intézett az Északi lakótelep egy patakparti területe ellen.

Sz. Z.

Rettentően feldühítette az élettársa, ezért szinte minden kezébe kerülő tárgyat kihajított még tavaly ősszel a városbeli, kilencedik emeleti lakásából egy 60 esztendős nő. Tettével akár súlyos sérülést is okozhatott volna az éppen arra járóknak. Mindenesetre büntetőeljárást indítottak ellene, s a vádhatóság meg is vádolta őt.

– A megyeszékhelyen a Vízimolnár úton lakó asszony tavaly október 24-én este valóságos bombatámadást intézett az Északi lakótelep egy patakparti területe ellen – ismertette lapunk munkatársának érdeklődése nyomán az esetet dr. Konkoly Thege László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Közölte, hogy a vádirat tartalma szerint az említett napon az esti órákban a hölgy és a partnere kiadós szeszes itallal való toroköblögetés után perlekedni kezdett a kilencedik emeleten lévő otthonukban. A veszekedés során annyira méregbe gurult, hogy az Eger patak felé eső ablakot kinyitva a keze ügyébe kerülő holmikat elkezdte kidobálni. Ezek között volt egy komplett számítógépház, továbbá egy monitor, a computer működtetéséhez használatos egér és billentyűzet. De átvetett a nyílászárón két hangfalat, egy vezetékes telefonkészüléket, egy mobiltávbeszélőt is. Ugyanerre a sorsra jutott három kávéscsésze, egy pálinkáspohár, s egy pár fekete lakkcipő.

A lakásból látatlanban kihajított tárgyak az épület bejárati ajtaja körül a járdán értek földet. A számítógépház a kapu jobboldalán lévő rámpától másfél méterre úgy csapódott a talajba, hogy ott 14 centi mély és 37 centi széles tölcsér maradt. A vizsgálatot végzők azt jelezték: pusztán a szerencsén múlt, hogy nem zuhantak valakinek a fejére a súlyosabb használati cikkek, s nem okoztak személyi sérülést. Már csak azért is fennállt ennek a veszélye, mert a történet sötétedés után játszódott le.

Mindezen túl a vádlott nő magatartása nyilvánvalóan közösségellenes volt, s alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A feltárt bizonyítékok alapján az Egri Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a magáról megfeledkezett asszony ellen, akivel szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt. Az ügyben első fokon az Egri Járásbíróság hoz ítéletet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!