Zaklatás

2022.06.29. 10:02

Szexvideóval zsarolta szeretőjét, volt kedvesét nyomkövetővel figyelte az egri férfi

Mágneses jeladót rakott volt barátnője kocsijába, szeretőjét titokban készült szexvideóval zsarolta a negyven éves férfi.

Sz. Z.

Két nőt is zaklatott, az egyiket zsarolta is a férfi

Forrás: Shutterstock fotó

Fotó: Shutterstock

A szakításuk után nem csak tiltott módon megfigyelte, de folyamatosan zaklatta is volt élettársát az a 40 éves férfi, aki tavaly októberig a megyeszékhelyen élt együtt a nővel. Az illetővel szemben az Egri Járási Ügyészség a napokban emelt vádat. Minderről szerdai közleményében tájékoztatta portálunkat a Heves Megyei Főügyészség.

A vád szerint a terhelt képtelen volt belenyugodni a különválásba. Mágneses jeladót helyezett el a sértett kocsijának alvázán azért, hogy az eszköz által a telefonjára küldött SMS-üzenetek révén nyomon tudja követni egykori párja mozgását. Ám múlt év karácsonyán a hölgy felfedezte a nyomkövetőt, amit átadott a rendőrségnek. Az asszony tavaly ősszel többször is kénytelen rendőri intézkedést kérni, mert a vádlott megszegte a vele szemben a bíróság által elrendelt megelőző távoltartás szabályait. Személyesen is háborgatta volt partnerét, emellett több száz kéretlen, részben fenyegető hangvételű telefonüzenet küldött neki. Gyakran koslatott a sértett után, akinek váratlan időpontokban virágcsokrot helyezett el az ajtaja elé.

A terhelt a hatóságok szerint mindezzel zaklatóan beleavatkozott a nő mindennapi életvitelébe, ami miatt előbb november végén szabálysértési, majd december végén bűnügyi őrizetbe került. Eme szakítás utáni cselekedetei ellenére a vádlott az együttélésük alatt nem volt hűséges a sértetthez. Alkalmi nemi kapcsolatot létesített egy másik nővel, akit később megzsarolt egy, a szexuális együttlétükről a telefonjával titokban készített filmfelvétel birtokában. A férfi tavaly ősszel közölte az illető hölggyel, hogy a videót nem hajlandó kitörölni a mobiljából, sőt, ha nem tesz fel az ő nevében fogadásokat a tippmixen, akkor a felvételt másoknak is elküldi. Emellett hasonló, a sértettben komoly félelmet keltő fenyegetésekkel arra is rákényszerítette, hogy összesen csaknem kétmillió forint készpénzt adjon át neki, több részletben.

A vádhatóság zsarolás és zaklatás bűntette mellett több más bűncselekménnyel is vádolja a férfit, akivel szemben négy év végrehajtandó börtönbüntetésre és négy esztendei közügyektől eltiltásra tett mértékes indítványt a bíróságra benyújtott vádiratában.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!