Különös kegyetlenség

2023.01.26. 17:30

Ellátatlanul, szenvedések közepette hagyták meghalni a magatehetetlen sértettet

Három embert vádol a Heves Vármegyei Főügyészség az ellátatlanság miatt vérmérgeződésben meghalt sértett halála miatt: V. P.-t, a nő lányát, valamint annak élettársát. A vádhatóság az elsőrendű terheltet különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozza felelősségre vonni. Az ügyben a minap tartott tárgyalást az Egri Törvényszék.

S. S.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A tárgyalásról Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, a törvényszék sajtószóvivője portálunkkal azt közölte, hogy az emberölési ügyben a bíróság a vádlottakat hallgatta meg,majd  a tárgyalást elnapolta, a következő tárgyaláson tanúkat és szakértőket hallgat meg.

Ami a minősített emberölés körülményeiről a vádiratból tudható: az ügy vádlottjai rokonok. A másodrendű terhelt V. P. lánya, egyben a harmadrendű terhelt élettársa. A sértett otthonában háztartási baleset következtében 2019 november végén, december elején ágyhoz kötött, mozgásra és önellátásra képtelen állapotba került.

Az elsőrendű vádlott, V. P. tisztában volt a sértett ezen állapotával, ennek ellenére a gondozását nem látta el, részére sem orvosi, sem szociális gondozói segítséget nem hívott. Mindezen túl V. P. a lakókörnyezet tisztán tartásáról sem gondoskodott, az ingatlanban rendkívüli kosz és bűz uralkodott.

Azon időszak alatt, amíg a sértett a balesete következtében önellátásra képtelen állapotban volt, a másik két vádlott hetente többször megjelent együtt az ingatlanban. Ez alapozza meg az ő büntetőjogi felelősségüket.

A vádirat rögzíti azt az orvosszakértői megállapítást, ami szerint a sértett halálát az ellátatlanság miatti többszervi gyulladás és vérmérgeződés okozta. A halálhoz vezető folyamat során az áldozatnak – vélelmezhetően – az átlagosat lényegesen meghaladó fizikai és lelki fájdalmat, szenvedést kellett elviselnie.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!