Bűncselekmény

2019.09.27. 14:00

Az autótolvajok Heves megyében is nagyon szeretik a Volkswagent

Nemrégiben kiderült, hogy melyek az autótolvajok legkedveltebb márkái Magyar­országon. Utánajártunk, hogy Heves megyében mennyire gyakori bűncselekmény a személygépkocsi-lopás.

Gidai Zsanett

Minden autótulajdonos rémálma, ha feltörik a kocsiját vagy nem találja ott, ahol leparkolt vele. Mint mindenhol, megyénkben is van rá példa, hogy lába kél a gépjárműnek. Kovács Nikolettától, megyei rendőrségi sajtóreferenstől megtudtuk, az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai adatok (ENyÜBS) alapján Heves megye területén 2018. július 1. és 2019. július 31. között 31 személygépkocsi-lopásos ügyben kellett a bűnüldözőknek eljárniuk. Ez egy követő statisztika; minden esetben a már lezárt procedúrák számáról ad tájékoztatást. Az adatbázis nem az elkövetés, hanem a rögzítésének időpontja szerint tartalmazza a bűncselekményeket.

A vezess.hu hírportál készített összeállítást a Nemzetközi Autóvadász Egyesülethez (NAKE) bejelentett lopások alapján, amiből az derül ki, hogy országosan az autótolvajok az elmúlt évben a Volkswagent, a Fordot és a BMW-t részesítették előnyben, ezzel szemben az idei év első felében változás volt, hiszen a képzeletbeli dobogóra a Ford, a Renault és az Opel típusú személygépkocsik kerültek fel.

A rendőrségnek nincs statisztikája arról, hogy az elmúlt időszakban milyen márkájú autók tűntek el, így csak a police.hu adataira lehet támaszkodni. A honlapra viszont a járműkörözéseknél csak a jelenleg is keresett személyautókat töltötték fel, de ezekből az adatokból is kiderül, hogy melyek a legkedveltebbek a tolvajok körében. A Volkswagen toronymagasan vezeti a listát, összesen tizenkét ilyen autót keresnek a rendőrök Heves megyében, ezt követi hat Opel és öt Renault. Suzukiból, Fordból, Audiból négyet-négyet keresnek a rendőrök, míg BMW-ből, Fiatból és Skodából három-három szerepel a listán. A legtöbb kocsit az Egri Rendőrkapitányság körözi.

Az autótolvajok módszerei egyre széleskörűbbek. Míg régebben csak feltörték a járműveket, most már különböző trükköket vetnek be, hogy megszerezzék a kiszemelt négykerekűket vagy az azokban lévő értékes tárgyakat. Ezek az elkövetők sajnos nem kímélik a gépkocsivezetőket sem. Jellemzően autópályán, de előfordulhat, hogy más helyszíneken követik el a bűncselekményeket. Megtévesztéssel megállásra késztetik az autóst, majd a figyelmét elterelve eltulajdonítják a holmijait a gépkocsijából. A leggyakoribb eset, amikor a kiszemelt áldozat autójának kerekén sérülést okoznak, majd amikor az megállásra kényszerül, kerékcsere közben pakolják ki az autót. Gyakori a fényjelzéssel, mutogatással való megtévesztés, melynek során nem létező műszaki hibára hivatkozva állítják meg az autóst. Mind a két esetben az elkövetők egyike felajánlja segítségét – gyakran idegen nyelven – a hiba elhárítására, míg a társa észrevétlenül ellopja a járműből az értéket.

Ne adjon esélyt a tolvajoknak!

A rendőrség pár hasznos tanácsot is adott, ugyanis a gépkocsilopás és az autófeltörés jó eséllyel megelőzhető, amennyiben betartunk néhány óvintézkedést. Járművünket mindig gondosan zárjuk be, akkor is, ha a saját udvarunkon parkolunk vagy csak néhány pillanatra kell beugrani valahova. Ha nem tudunk garázsban parkolni, lehetőség szerint biztonságos parkolót válasszunk, kerüljük az elhagyatott, éjszaka rosszul kivilágított vagy kivilágítatlan területeket. Lehetőleg őrzött parkolót válasszunk. Fontos a védelem: vegyünk megbízható riasztót. Felhívás keringőre, ha szem előtt hagyjuk az értékeket, így ha mindenképpen az autóban kell hagyni valamit, jobb, ha a csomagtérbe zárjuk ezeket, eldugva a tolvajok fürkésző szemei elől.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában