Közbiztonság

2019.04.17. 14:00

Biciklitolvajt, szemetelőt is elfogtak a városrendészek a térfigyelő kamerák segítségével Gyöngyösön

A térfigyelő kamerák számos esetben segítik a helyi közterület-felügyelők munkáját a városban.

Hliva Éva

Csaknem harminc illegális tűzgyújtás esetében intézkedtek a városrendészet munkatársai az elmúlt hónapban – ismertette Nyíri László. A szervezet igazgatója hozzátette, több mint hatvan térfigyelő kamera pásztázza a közterületeket. A monitort éjjel-nappal figyelik, a képeket rögzítik, hogy az elkövetők utólagos beazonosítására is fel tudják használni. Kiderült, számos esetben segítik a helyi közterület-felügyelők munkáját a telepített berendezések, gyújtogatók, tolvajok, illegális szemetelők nyomára vezettek.

– A rendőrség rendszeresen kér tőlünk felvételeket, hiszen a kamerák a helység minden forgalmasabb pontját lefedik – magyarázta hozzátéve, hogy a kamerák képét egyébként csak az arra felhatalmazott közterület-felügyelők és a rendőrség munkatársai láthatják. – Sőt, néhány közülük kifejezetten az illegális hulladéklerakó helyeket ­figyeli.

Nem csak az utcán dolgoznak, a kamerák előtt is figyelik a rendet a közteresek Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Egyértelműen a tűzgyújtások fordulnak elő leggyakrabban. Az elmúlt hónapban csaknem harminc ilyen esetben intézkedtünk, mindannyiszor a kamerák képe alapján szólt a riasztás a felügyelőknek. Szerencsére több alkalommal az elkövetőt is sikerült beazonosítani, köszönhetően a jó minőségű felvételeknek. Fogtunk így el kerékpártolvajt a Fő téren, több ízben kerítettünk elő eltulajdonított bevásárlókocsit, a tavaly nyáron például a rendszeressé vált virágtolvajlást is a kamerák segítségével sikerült megfékeznünk, mert az elkövetők kézre is kerültek. Kiemelt figyelmet fordítunk továbbá az ismert illegális hulladéklerakó helyekre is, a kamerák segítségével több alkalommal sikerült már tetten érnünk szemetelőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában