bűnügyek

2019.07.29. 09:53

Bíróság elé állították azt a nőt, aki nekihajtott egy közlekedő vonatnak Poroszlónál

A Füzesabonyi Járásbíróság 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt, az ügyészség azonban az ítélet ellen súlyosításért fellebbezett.

Heol

Forrás: Shutterstock

A vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolta a 23 éves járművezetőt az Egri Járási Ügyészség – tájékoztatta a Heolt dr. Kalmár Gyula főügyészhelyettes.

A fiatalasszony idén április 8-án a délutáni órákban személygépkocsijával jó látási viszonyok között, tiszta időben közlekedett Poroszló határában, a Tisza-tó gáttöltésén kialakított aszfaltburkolatú úttesten Tiszafüred irányába. Amikor arra a helyre ért, ahol az út jobbra kanyarodva keresztezi a 33. számú főút mellett futó vasúti pályát, körültekintés és megállás nélkül behajtott a külön biztosítás nélküli, de táblával jelzett átjáróba, figyelmen kívül hagyva, hogy oda vele egy időben érkezett egy Debrecen felé tartó vasúti szerelvény. A vádlott járművével a mozdony bal oldalának ütközött, aminek következtében nekivágódott egy közelben leparkolt személygépkocsinak, melyet megrongált. A vonat vezetője csak gyorsfékezéssel tudta megállítani a szerelvényt a helyszínen.

A balesetben személyi sérülés nem történt, a vasúti közlekedés biztonsága, illetve az abban részt vevők élete, testi épsége azonban közvetlen veszélybe került.

A figyelmetlen járművezető megszegte a KRESZ 39. § (1) és (4) bekezdéseiben foglaltakat, melyek szerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad, a biztosítatlan vasúti átjáróra pedig járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezető meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közlekedik.

A Füzesabonyi Járásbíróság 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt. Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért fellebbezett, magasabb összegű pénzbüntetés kiszabása, valamint a főbüntetés mellett járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása érdekében. Az elsőfokú bíróság döntése így nem emelkedett jogerőre a tárgyaláson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában