Bűnügyek

2020.03.09. 20:00

Egerben folytatódik a Franciaországban szabályt szegő kamionos ügye

Két közlekedési bűntény ügyében is határozatot hozott a Füzesabonyi Járásbíróság az elmúlt hónapokban.

Szalay Zoltán

Mindkettőben másodfokon az Egri Törvényszék jár majd el. Az esetekről dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta a Heolt.

Az egyik történet arról szól, hogy egy alkoholmámorban vezető férfi Nagyúton a terepjárójával több árokban is megfordult. Tetten érték, később a hatóság előtt elismerte a vétkét. A bíróság első fokon 195 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

– A Füzesabonyi Járási Ügyészség fellebbezést jelentett be a büntetővégzés ellen a vádlott terhére, a büntetésének súlyosítása végett – közölte a címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész. – A vádhatóság álláspontja szerint sem a pénzbüntetés mértéke, sem a közúti járművezetéstől eltiltás időtartama nem alkalmas a Büntető törvénykönyvben meghatározott büntetési célok elérésére. A törvény előírása szerint a szankciót – a meghatározott keretek között – a büntetési célok szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az adott ügyben figyelembe vehető enyhítő és súlyosító körülményekhez.

Enyhítő körülmény az ügyben a terhelt a beismerő vallomása, bár ennek súlyát csökkenti, hogy tetten érték. Ugyanakkor súlyosító körülmény a büntetett előélete, s az ittas járművezetések elszaporodottsága is. A konkrét bűncselekményt a vádlott kitartóan, anyagi kárt is okozva követte el. Mindezek miatt az ügyészség a férfi esetében nagyobb összegű pénzbüntetést és hosszabb tartamú járművezetéstől eltiltást indítványozott a jogorvoslati kérelmében.

– Talán emlékeznek még az olvasók arra a kamionsofőrre, aki 2015 novemberében a franciaországi Calais kikötője melletti iparterület közelében ráhúzta a járműve kormányát azokra a bevándorlókra, akik az út mellett tartózkodtak, és próbálták lassítani a forgalmat – folytatta a sort a sajtószóvivő.

– A vádlott a telefonjával videót is készített az általa elkövetett bűntényről, amelyet élőben közzétett egy közösségi portálon. A felvételen jól hallható az is, ahogy folyamatosan szidalmazza és becsmérli az általa veszélyeztetett sértetteket.

Dr. Konkoly Thege László arra is kitért, hogy az öt évvel ezelőtt kiadott hatósági közlemény úgy fogalmazott: „A manőver következtében személyi sérülés nem történt, de a vádlott cselekményével az úttesten tartózkodók életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki. Ezentúl a francia KRESZ-ben foglaltakat, miszerint a mozgó jármű vezetőjének minden pillanatban körültekintő, a közúti közlekedés más alanyait tiszteletben tartó magatartást kell tanúsítani, s különös óvatossággal kell eljárnia a legsérülékenyebb közlekedőkkel szemben, a megállósávban való közlekedés pedig tilos.”

– A Füzesabonyi Járásbíróság a múlt évben közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a terheltet, akit 270 ezer forint pénzbüntetésre ítélt – tudatta a sajtószóvivő. – A már írásban is megindokolt ítélettel szemben a vádlott, s a vádat képviselő Egri Járási Ügyészség is jogorvoslati igénnyel élt. Az ügyészi fellebbezés a vádlott büntetésének súlyosítására irányul, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása és járművezetéstől eltiltás alkalmazása érdekében.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában