Bűnügyek

2019.04.28. 11:30

Jogosítvány és rendszám nélkül autózott, súlyos balesetet okozott

Koponya-, illetve kulcscsonttöréssel kellett ápolni azt a két gyalogost, akiket elgázoltak figyelmetlen autósok. Motorkerékpáros sebesült meg súlyosan, mert egy tehergépkocsi vezetője megszegte a KRESZ előírásait. Három közlekedési ügyben emelt vádat a közelmúltban az ügyészség.

Szalay Zoltán

Nem szenvedne akár súlyos sérülést is annyi ember az utakon, ha a forgalomban résztvevők fokozottan ügyelnének a szabályok betartására. Így drasztikusan csökkenhetne a közúti balesetek száma. Mindezt a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője jelentette ki. Dr. Konkoly Thege László három olyan esetről adott a Heolnak tájékoztatást, melyekben az Egri Járási Ügyészség vádat emelt a vétkes járművezetők ellen.

Hiába figyelmeztetett az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” feliratú jelzőtábla Gyöngyöspata egyik útkereszteződésében, a fiatalkorú autós nem figyelt, s behajtott oda, ahol a védett úton neki balról érkező személyautó jobb oldalának ütközött. Utóbbi jármű emiatt a bal oldali kerekeire dőlt, balra sodródott, s elgázolt egy közelben sétáló gyalogost. Az illető kulcscsonttörést szenvedett, ami nyolc napon túl gyógyult. Mindez tavaly augusztus 11-én történt.

– A baleset okozója, akinek nem volt jogosítványa, s a gépkocsija nem rendelkezett forgalmi rendszámmal sem, megszegte a KRESZ azon előírását, ami szerint a kötelező elsőbbségadásra felszólító táblánál el kell engednie a másik járművet – összegzett a sajtószóvivő.

– Az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja őt. Ellene közérdekű munka büntetés és járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozza, s azt, hogy a bíróság kötelezze a bűnügyi költségek viselésére is.

Ugyanilyen vétség elkövetésével vádolja az ügyészség azt a 23 éves fiatalt, aki múlt június 3-án Szihalmon, a 3-as főúton közlekedett teherautóval. Mezőkövesd irányába tartott, amikor előzni kezdett egy személygépkocsit. Ám nem figyelt eléggé, s nem vette észre, hogy mögötte egy motoros az ő járművét előzi. Amikor a teherkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, a kétkerekű gépen ülő balra volt kénytelen kormányozni. Emiatt lehaladt az esőtől felázott útpadkára, ahol felborult. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba.

– A KRESZ másik rendelkezése arról szól, hogy előzni csak akkor szabad, ha az előzni kívánó jármű előzését más jármű nem kezdte meg – közölte dr. Konkoly Thege László.

Ebben az ügyben a vádhatóság indítványa az, hogy a teherautó sofőrjét a bíróság sújtsa pénzfőbüntetéssel, mellékbüntetésül tiltsa el őt a közúti járművezetéstől. Egyúttal kötelezze 146 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Megszületett a vádirat azzal az 55 éves férfival szemben is, aki még két éve október 27-én Egerben, a Kertész úton autójával elgázolt egy a gyalogátkelőhely közelében az úttesten átkelő embert. Az illető már épp a járdára készült fellépni, amikor megtörtént a baj. A sértett koponyatöréssel és agyzúzódással, a bal lábszár törésével járó súlyos sérüléseket szenvedett. Ezúttal az autós azt a szabályt szegte meg, ami szerint úgy kell közlekedni, hogy az a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. A vádlott ellen pénzbüntetést, illetve közúti járművezetéstől eltiltást indítványoz a járási ügyészség. Ha a bíróság úgy dönt, akkor a terheltnek még 187 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell majd fizetnie.

Két esztendő az alapeset szankciója

A megyei főügyészségi sajtószóvivő azt is elmondta, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó közúti baleset gondatlan okozása a büntetőjog alapján vétségnek számít. A Büntető törvénykönyv alapesetben legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli azt büntetni. A bűntény megállapításának, s az elkövetett cselekmény büntethetőségének az alapja minden esetben a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet valamelyik előírásának felelőtlen figyelmen kívül hagyása.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában