bűnügyek

2020.04.02. 14:28

Ököllel ütötte a gépkocsit egy 45 éves egri férfi

A férfi egy korábbi nézeteltérés miatt ment oda az előtte álló autóhoz, majd annak sofőrjét hangosan szidalmazta. Garázdaság miatt indítottak ellene eljárást.

Heol

Forrás: Police

Garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, tájékoztatta a Heolt Szabó Boglárka rendőrségi sajtóreferens.

A nyomozás adatai alapján a 45 éves férfi 2020. január 26-án 10 óra körül Egerben, a Vörösmarty Mihály utca és Rózsa Károly utca kereszteződésében a közlekedési lámpa piros jelzésénél járműjével megállva egy korábbi nézeteltérés miatt oda ment az előtte álló autóhoz, majd annak sofőrjét hangosan szidalmazta és a gépkocsi tetejét több alkalommal, ököllel ütötte.

A rendőrök az eljárás során Sz. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárást elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában