Gyöngyösoroszi

2019.02.07. 09:05

Szabadulása után autót lopott, majd fizetés nélkül tankolt a vezetéstől eltiltott férfi

Fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség a kocsikázni vágyó, többszörösen visszaeső 33 éves férfival szemben.

Heol

Forrás: Shutterstock

Vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség egy olyan férfival szemben, aki a korábbi fegyházbüntetéséből való szabadulását követő alig néhány héten belül – kihasználva minden kínálkozó alkalmat – több bűncselekményt is elkövetett egy nyári hajnalon Gyöngyösön és környékén – tájékoztatta a Heolt dr. Szalóki Zoltán főügyész.

A 33 éves, többszörösen büntetett előéletű terhelt 2018. július 31-én éjjel Gyöngyösorosziban felfigyelt egy utcán parkoló személygépkocsira, ami nem volt lezárva sőt, korábbi vezetője az indítókulcsot is benne felejtette. Ez jó alkalmat szolgáltatott a vádlottnak arra, hogy jogellenesen kocsikázni induljon az autóval, amiben az sem akadályozta meg, hogy aktuálisan el volt tiltva a járművezetéstől.

Mint megtudtuk: első útja egy gyöngyösi benzinkútra vezetett, ahol kérésére a kútkezelő megtöltötte a tankot, majd tehetetlenül végignézte, ahogy a férfi fizetés nélkül elhajt a helyszínről. A vádlott útközben talált a csomagtartóban egy idegen rendszámtáblát, ami egy forgalomból kivont jármű hatósági jelzése volt. Ezt – az eredetit levéve – felhelyezte az általa jogellenesen használt autóra, majd azzal visszament Gyöngyösorosziba, ahol felvette egy ismerősét, megkérve őt arra,

hogy vigye el egy abasári benzinkútra, mert már elfáradt.

A töltőállomáson aztán ismét úgy tankolta meg az autót, hogy annak ellenértékét nem fizette ki. A férfit még aznap elfogta és őrizetbe vette a rendőrség, a gépkocsi pedig épségben visszakerült a tulajdonosához, aki egyébként korábban elmulasztotta azt a nevére átíratni, amivel maga is szabálysértést valósított meg.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntettével, egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével, valamint két rendbeli, szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja a letartóztatásban lévő különös és többszörös visszaeső férfit. Az ügyészség a vádiratában vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság tiltsa el őt mind a közúti járművezetéstől, mind a közügyek gyakorlásától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában