Közélet

2008.06.10. 14:24

Ösztöndíjjal csábítanák a hiányszakmák tanulására a diákokat

Ösztöndíj bevezetésével a tanulókat is tegyék érdekeltté abban, hogy a hiányszakmák valamelyikének elsajátítását válasszák - így hangzik Török Zsolt miniszterelnöki megbízott és Kovács János, a munkástagozat alelnökének kezdeményezése.

HEOL

A hétfői parlamenti napon ezzel kapcsolatban interpellációt nyújtott be két szocialista országgyűlési képviselő: az egri Török Zsolt miniszterelnöki megbízott és Filló Pál, az MSZP Munkástagozatának elnöke.

Az alapötlet a májusi egyeztetésen született, ahol Török Zsolt megbeszélést folytatott Kovács Jánossal az MSZP Munkástagozatának egri elnökével, aki egyben a tagozat országos alelnöke is. Az interpelláció rámutat arra, hogy a rendszerváltás után egyre kevesebb általános iskolás döntött úgy, hogy szakmát tanul. Emiatt visszaesett a szakképzésben résztvevők száma, de csökkent a munka és a munkások presztízse is. Akik mégis szakmát tanulnak, nehezen boldogulnak a munkaerőpiacon, mivel sokszor nem versenyképes a szakmájuk, vagy nincs megfelelő gyakorlatuk. A gyakorlati oktatás színvonalában és mennyiségében is jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Ehhez gyakorlati helyek kellenének, amelyeket a hazai mikro- és kisvállalkozások biztosíthatnának, ha a kormány is ösztönözné őket erre. A költségvetés most is emelt szintű normatívával motiválja a szakképző intézményeket, hogy hiányszakmákat oktassanak, ám a jelentkező még kevés.

Ezért kezdeményezte a két politikus, hogy legalább a hiányszakmák esetén vezessék be a következő jelentkezési időszaktól a teljesítmény-arányos szakmunkás ösztöndíjat – ezzel is csábítva a jobban teljesítő tanulókat a munkaerőpiacon versenyképes szakmák elsajátítására.

Ezek is érdekelhetik