Közélet

2008.10.29. 10:31

Hamisított Deák-levél kering az egri kórházban

A HospInvest nem tudja átvenni az egri kórházat, ám a már aláíró dolgozók munkaviszonya továbbra is él, s várják őket a parádi, gyöngyösi, hatvani vagy kiskunhalasi telephelyükön - ez áll abban a hamis levélben, amelyet a cég nevében küldtek az elmúlt két napban az aláíró dolgozóknak.

HEOL

A hamisított, valótlan állításokat tartalmazó leveleken a HospInvest Zrt. szerepel feladóként, s dr. Deák Gábor kivágott és fénymásolt aláírása is látható rajta. A cég közleménye szerint: „a levél „kórházvédő” feladói visszaéltek a cég és az alelnök úr nevével, amely bűncselekmény”.

A levél tartalmával ellentétben, a nekik aláíró kórházi dolgozóknak a HospInvest Zrt. november elsejétől az egri kórházban nyújt munkahelyet. Dr. Kosztura László, a HospInvest Zrt. régió igazgatója elmondta, hogy a névre szóló levelet kapó dolgozók ma értesítették őket a leveles esetről. 
- A levél tartalma hazugság, valamint eljuttatása a dolgozóknak BTK.- ba ütköző súlyos bűncselekményt valósít meg, mely bűncselekmény elkövetésével a feladó „kórházvédő” jogtalan hátrányt kíván okozni a HospInvest Zrt.-nek - adott hangot véleményének Kosztura.
Hozzátette azt is, hogy azok, akik ellenzik azt, hogy a HospInvest átvegye a kórház üzemeltetését, egyre terrorisztikusabb módszerekhez folyamodnak. Szerinte a dolgozókat eddig is sokan megfélemlítették, de most az ellenzők tábora egészen a bűncselekmény elkövetéséig jutott. A HospInvest megnyugtatta a hozzájuk forduló dolgozókat, hogy november elsejétől biztos helyük van az intézményben, ugyanakkor büntető feljelentést is tesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!