Közélet

2008.11.18. 19:04

A hónap végére elkészül a nagyfügedi kerékpárút

A tervek szerint a hónap végére elkészül Nagyfügeden a Gyöngyös–Heves összekötő út mentén az a kerékpárút, amelyhez az önkormányzat az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program pályázatán 12 millió forintos segítséget nyert.

J. M.

– A kerékpárút több szempontból is szükséges – mondta Juhász Jánosné polgármester. – Az M3-as autópálya és a ludasi csomópont kiépítése miatt az elmúlt években jelentősen megnövekedett a gépjárműforgalom az említett szakaszon, ahol még járda sincs. Ám a kerékpárúttal már nem csak a biciklisek, hanem a gyalogosok balesetmentes közlekedését is biztosíthatjuk. Mindezen túl a fejlesztés hozzájárul a településkép javításához, a turizmus fejlődéséhez, valamint az egészség- és környezetvédelem érvényesüléséhez is.

A kerékpárút teljes költsége több mint 15 millió forint, melyhez az önkormányzat mintegy hárommillió forintos önrésszel járul hozzá. A beruházással megújulhat a falu központi buszmegállója is, hiszen a kerékpárút vége ott egy biztonságos buszöböllé alakul. A kerékpárút építése az elmúlt napokban nem okozott semmilyen forgalmi fennakadást, és várhatóan a következő két hétben sem kell az autósoknak közlekedési változásra számítaniuk az érintett szakaszon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!