Közélet

2008.11.14. 16:17

A HospInvest nem száll be a kard ki kard harcba

A HospInvest által kezdeményezett pénteki személyes találkozó bebizonyította, hogy a magukat a vállalkozók érdekképviseleteként megnevező szervezet képviselőivel józan és racionális megközelítéssel, észérvekkel párbeszédet folytatni nem lehet - véli az egri kórházat működtető cég vezetése.

HEOL

A pénteki találkozót a HospInvest azért kezdeményezte, hogy a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége képviselőinek bemutassa azokat az iratokat, amelyek bizonyítják, hogy az egri kórház üzemeltetésének átvétele jogszerűen ment végbe, valamint működtetése is jogszerűen folyik. A VÉSZ a papírokat nem nézte meg.

Dr. Deák Gábor, a HospInvest Zrt. alelnöke szerint a VÉSZ szerdai, a realitások talajától teljességgel elszakadt ultimátuma alapján nyilvánvaló volt, hogy a szövetséget valakik súlyosan félretájékoztatták, a HospInvestről szerzett információik nem megfelelő forrásból származnak, és nem is felelnek meg a valóságnak.

- Mégis bíztunk abban, hogy a személyes találkozó során a szövetség által korábban kifogásolt kérdések egyértelmű és megnyugtató tisztázására kerülhet sor. Hiszen a HospInvest felajánlotta, hogy készséggel betekintést enged minden szükséges dokumentációba, amelyből egyértelműen kiderül: a HospInvest Zrt. működése, valamint az egri kórház üzemeltetésének átvétele és működtetése jogszerűen folyt és folyik.

Dr. Deák Gábor tájékoztatása szerint a VÉSZ képviselői a mai találkozón bele sem voltak hajlandóak tekinteni a szóban forgó iratokba. Folyamatosan, érdemi ellenvetést nem tűrve a bíróság döntésére, és a jogra hivatkoztak, miközben a jogismeret teljes hiányáról adtak tanúbizonyságot és amire hivatkoztak meg sem kívánták tekinteni, pedig ott hevert előttük az asztalon.

- Nem érdekelte őket az a tény, hogy nem történt törvénysértés, és az alapérv, amelyet hangoztatnak egyszerűen nem igaz. Nem azért nem igaz, mert a HospInvest állítja, hanem azért nem igaz, mert a bíróság állítja. A találkozó során kiderült az is, hogy a szövetség tagjai hiányos ismeretekkel rendelkeznek az egészségügy területén is, ugyanis képtelenek voltak különbséget tenni az egészségügyi intézmények magánüzemeltetése, és az egészségbiztosítók korábban tervezett privatizálása között - mondotta Deák Gábor.

Dr. Deák Gábor meglátása szerint a VÉSZ úgy távozott a megbeszélésről, hogy „Kard ki kard”, a HospInvestnek természetesen nem áll szándékában ezt a felhívást elfogadni. Küzdelmünk továbbra is a gyógyításért folytatott nemes küzdelmet jelenti, nem pedig antidemokratikus, törvénysértő és egyben rendkívül buta és szánalmas „harcot”.

Megkerestük a VÉSZ elnökét, Éliás Ádám kérdésünkre elmondta: a mai találkozón a HospInvest alelnöke "olcsó szövegekkel akarta elkábítani őket. Mint fogalmazott, Deák Gábor "úgy akarta beálítani, mintha a bíróság étéletének - ami kimondja a HospInvest pályázatának érvénytelenségét - a cégre nézve semmilyen ódiuma nem lenne."

A VÉSZ nem beszél, cselekszik

Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke közölte: szombaton lejár a határidő, és mivel ők "nem beszélni, hanem cselekedni szeretnek", a petícióban ígérteket be fogják váltani. A tervezett akció - a HospInvest székháza, vagy tulajdonosai ingatlanjainak elfoglalása - helyszínét és időpontját nem árulta el. Kérdésünkre, hogy Egerben kell-e számítani a fellépésükre, azt válaszolta: mottójuk, hogy "A betegek mindenek felett." Ezért "semmi olyat nem fognak tenni, ami a betegeknek a legkisebb zavart okozná." Éliás szerint egyébként az egri kórház "visszafoglalása a kórházvédők feladata, nekik kell megszervezniük, mert ők értenek hozzá", de a VÉSZ felajánlotta, hogy segít amiben tud, "majd amikor ez meg fog történni."

(A BRFK kommunikációs osztályától kapott információink szerint a HospInvest feljelentést tett, a rendőrség pedig feljelentéskiegészítést rendelt el.)

Az alelnök arról is tájékoztatott, hogy a HospInvest vezetése jelenleg a rendőrséggel tárgyal, hogy a kórház és családjaik védelméről gondoskodjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!