Közélet

2009.05.28. 14:21

Gyöngyös egyelőre nem bont szerződést a HospInvesttel

A jobboldal máris elküldené a bajba jutott befektetőt, a baloldal még türelmes, de keresi a kiutat. A mai képviselőtestületi ülésen nem akart szerződést bontani az önkormányzat a kórházát üzemeltető HospInvest Zrt.-vel.

Faragó Zoltán

A Polgári Frakció előbb - sikertelenül - kezdeményezte, hogy nyílt ülésen tárgyalják a kórház dolgait, majd a zárt ülésen is módosító indítvánnyal élt, szintén eredménytelenül. Azt akarták elérni, hogy az önkormányzat már ma, azonnali hatállyal bontson szerződést a kórházüzemeltető céggel. A szerződés felbontása esetén elvileg még 120 napig a HospInvestnek kellene biztosítania az ellátást, s mint dr. Tatár László frakcióvezető tudatta, addig lehetne gondolkodni, új befektetőt keresni.

- Hatvan időben lépett, új utakon indult el - vélekedett a politikus a ma délután „borítékolható” hatvani döntésről, miszerint ott szerződést bontanak. - Itt Gyöngyösön ez halogatás, reálisan számolni lehet a kórház bezárásának veszélyével - fogalmazott Tatár László.

A szocialista többség szerződésbontás helyett meghosszabbította a cégnek adott, épp a mai napig érvényes türelmi időt június 30-ig - közölte az MSZP álláspontját az ügyben dr. Végh Attila alpolgármester. Június 20-ig várnak konkrét tervet a jövőbeni működtetésre a HospInvest-től, és tovább tárgyalnak Egerrel és a megyével egy esetleges közös működtetésről. Az alpolgármester utalt más külső befektetőkkel folyó tárgyalásokra is. A „régi” működtető cég, a Bugát Pál Kht. folyamatban lévő végelszámolását is felfüggesztik, s „felélesztik” a céget. Adott esetben ide kerülhet a feladatellátás és a vagyonkezelői tevékenység - mondta el dr. Végh Attila.

Mindemellett kidolgozzák az önkormányzati fenntartásba vétel részleteit is, az esetleges előnyök és hátrányok összegyűjtésével. Az alpolgármester arra is emlékeztetett: szerződés szerint június 30-ig bármelyik napon közölhető a HospInvesttel a „váló” szándék: például, ha a beszállítók időközben leállítják a beszállításokat. Gyöngyösnek egyébként is lenne konkrét indoka a bontásra: a csődeljárás beindulása a HospInvest Zrt. ellen egyértelmű felmondási ok - vélte dr. Végh Attila.

A cég képviselői közül ma senki nem jött el az ülésre, bár Kollányi Gábor elnök is a meghívottak között szerepelt. A várospolitikusok kérdéseit Kovács Andrea, a Gyöngyösi Kórház Kft. ügyvezetője és Assani Omar orvos-igazgató válaszolta meg.

türelmes, de keresi a kiutat. A mai képviselőtestületi ülésen nem

akart szerződést bontani az önkormányzat a kórházát üzemeltető

HospInvest Zrt.-vel. Faragó Zoltán -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!