Közélet

2009.06.03. 17:17

Kórházvédők: Sós Tamás tárgyaljon, és mondjon le

Az egri kórházvédők sajtótájékoztatóján sürgették, hogy a megye tárgyaljon Egerrel az intézmény további sorsáról. És Sós Tamás közgyűlési elnök távozását is szorgalmazzák.

N. Z.

Történelmi pillanatnak nevezte dr. Mánya Kristóf, az egri kórházvédők vezetőségének tagja, hogy a megyei közgyűlés elnöke kimondta: a HospInvest Zrt. nem tudja biztonsággal működtetni a Markhot Ferenc Kórházat. A kórházvédők szomorúnak tartják, hogy "tragédiák sora után következhetett ez be".

Hegyaljai Judit, az EDDSZ megyei elnöke azt hangsúlyozta, hogy szakmai és civil szervezetek figyelmeztették a közgyűlés elnökét: hibás döntés szerződést kötni a HospInvesttel. A kezdetekben több mint 700 dolgozó jelezte, hogy nem kíván a HospInvest Zrt.-vel szerződni. Hegyaljai Judit kijelentette: Eger nyitott a kórház működtetésére, és Sós Tamásnak le kell mondania elnöki posztjáról.

Szabó Pál kórházvédő szerint az elnök szétverte a kórházat és az intézményrendszert, csődbe vitte a megyét, mert "politikailag a régió elkötelezettje". Nyomatékosan megjegyezte: kizárólag Sós Tamást terheli a felelősség, mert a rossz döntéséhez a végsőkig ragaszkodott. A kórházvédők olyan politikust szeretnének, aki visszaengedi a kórházba a szakszemélyzetet. Súlyponti kórház kell, s ehhez szükségesek a kívül lévő orvosok és szakdolgozók.

Dr. Tóth Katalin elmondta: azt kérik, hogy Sós Tamás kezdjen érdemi tárgyalásokat a várossal. A kórházvédők nem kívánnak a megyei közgyűlés elnökével beszélni, mert súlyos a bizalomvesztés. Dr. Mánya Kristóf mindehhez hozzáfűzte: kizártnak tartja, hogy a kórházban megmaradjon a menedzsment, mert szerinte őket is büntetőjogi felelősség terheli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!